facebook google+ twitter youtube rss
2018-01-03 12:28:30

Divatba jött december 30-ára meccset kiírni a női élvonalban. Így volt ez 2016-ban, és tavaly, vagyis néhány napja is. A Kisvárda Master Good SE játékosai és szurkolói is megtapasztalhatták az előszilveszteri meccsek különös hangulatát, de mivel a KKC-nak előbb a Ferencváros idegenben (25–32), a múlt szombaton pedig az Érd hazai pályán (21–27) volt az ellenfele, nem mutatkozott arra reális esély, hogy pontszerzéssel zárja az óesztendőt.

– Jó néhány évre visszamenőleg az érdi csapat a bronzérem birtokosa, ráadásul a kerete is folyamatosan erősödik, ezt megtapasztalhattuk a saját bőrünkön is – mondta Mátéfi Eszter, a kisvárdaiak szakmai igazgatója. – Sokat készültünk a mérkőzésre, amelynek nem mi voltunk az esélyesei, azok után meg főként, hogy a második félidő elejére tizenegy gólos hátrányt szedtünk össze. Bármennyire is igyekeztünk, utána már csak annyit tudtunk elérni, hogy ötgólosra csökkenjen a hátrány. Az első játékrészben történtekből tanulnunk kell, és remélem, hogy már a következő, dunaújvárosi meccsig meg is tesszük azt.

Az is kiderült, hogy átlövésgólok nélkül nem lehet meccset nyerni, hiszen a várdaiak a második félidő elején szerezték az első ilyen találatukat a heteseket is jól értékesítő Marina Dmitrovics révén.

– Azért nem akármilyen fal állt előttünk, Mariama Signatéval, Andjela Bulatoviccsal és Kisfaludy Anettel szemben nem olyan könnyű gólokat szerezni – sorolta a kevésbé hatékony lövőteljesítmény okait Mátéfi Eszter. – Marina Dmitrovics pályára lépése után tudtunk néhány klasszikus átlövésgólt szerezni, neki ez a specialitása, de mindösszesen három ilyen találatot sikerült elérnünk, ami nagyon kevés. Nagyon nehéz volt feltörni az Érd védelmét, amikor pedig sikerült, akkor meg a nagyon jól védő kapusaik fogtak ki rajtunk.

Ha mégis van mibe kapaszkodni, akkor az a második félidei játék, amikor akadt 7–2-es részeredményt hozó szakasz is.

– Hogy is mondjam, hogy ne legyen csúnya: betojva nem lehet esélyünk senki ellen, sehol – kereste a szavakat a szakmai igazgató. – Éppen ezért a szünetben megbeszéltük, hogy onnantól kezdve vagy elkezdünk játszani, vagy pedig a végén lesülhet majd az arcunkról a bőr a teltházas közönségünk előtt. Szerencsére az első utat választottuk, és abban az időszakban megmutattunk valamit a valós tudásunkból is.

A legjobbnak ítélt kisvárdai játékos minden hazai mérkőzés után ajándékot kap, ezúttal a kapus Triffa Ágnesé lett a virágcsokor.

– Egy félidőnyi előnyt nem szabad adni az ilyen tudású csapatnak, mint amilyen az Érd – foglalta össze az évbúcsúztató meccs lényegét Triffa Ágnes. – Nagy fegyverük volt a gyors, lerohanásos játék, és az is látszott, hogy van egy összeszokott soruk, amelybe jól illeszkednek be a többiek is. Mi igazából a második félidőben érkeztünk meg a mérkőzésbe, így nem tudtunk meglepetést okozni, amit sajnálok. A következő ellenfél, a Dunaújváros is hasonló stílust képvisel majd.


KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
MTK Budapest
Kisvárda Master Good SE
2019-01-26 18:00 | Budapest, Elektromos Sportcsarnok
JEGYINFÓ
A mérkőzésig hátralévő idő:
Nap Óra Perc MP
UTOLSÓ MÉRKŐZÉS
28
Kisvárda Master Good SE
30
Győri ETO KC
2019-01-15 18:00 | Kisvárda, Városi Sportcsarnok
UTÁNPÓTLÁS HÍREK
Mindkét utánpótlás csapatunk győzni tudott
2018 december 27.-én három napos utánpótlás torna vette kezdetét Kisvárdán
Az U14-es csapatunk továbbra is veretlen
​Kisvárdai KC - Csepel DSE​ 29-29 (14-15)
EREDMÉNYEK, TABELLA
Csapat m gy d v lg kg gk p
1 Győri AUDI ETO KC 14 14 0 0 530 366 168 28
2 FTC-Rail Cargo Hungaria 13 12 0 1 441 312 129 24
3 Siófok KC 12 8 1 3 360 275 85 17
4 Érd-Handball 12 8 1 3 362 346 16 17
5 Ipress Center-Vác 12 8 0 4 340 314 26 16
6 DVSC SCHAEFFLER 12 6 1 5 328 329 -1 13
7 Alba Fehérvár KC 12 6 1 5 324 332 -8 13
8 Kisvárda Master Good SE 12 5 2 5 315 304 11 12
9 Dunaújvárosi Kohász KA 11 5 0 6 288 285 3 10
10 MTK Budapest 13 2 3 8 334 372 -39 7
11 Mosonmagyaróvári Kézilabda Club 11 2 0 9 238 307 -69 4
12 Békéscsaba ENKSE 13 2 2 9 334 443 -109 6
13 Moyra-Budaörs Handball 12 1 1 10 308 384 -78 3
14 Eszterházy KESC 13 1 0 12 272 405 -134 2
EREDMÉNYEK
UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK
JÁTÉKOSOK
NÉV
Elena Avdekova
SZÜLETÉSI IDŐ
1989.01.07
POSZT
bal szélső
MEZ
9
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Orosz
NÉV
Tamires Morena
SZÜLETÉSI IDŐ
1994.05.16
POSZT
beálló
MEZ
7
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Brazil
NÉV
Andrea Klikovac
SZÜLETÉSI IDŐ
1991.05.03
POSZT
átlövő
MEZ
15
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Montenegró
NÉV
Radojevic Tamara
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.09.06
POSZT
irányító
MEZ
20
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Szerb
NÉV
Ana Tomkovic
SZÜLETÉSI IDŐ
1996.08.30
POSZT
átlövő
MEZ
14
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Szerb
NÉV
Katona Flóra
SZÜLETÉSI IDŐ
1997.11.15
POSZT
jobbszélső
MEZ
97
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Ana Maria Dragut
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.02.24
POSZT
átlövő
MEZ
90
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Román
NÉV
Aneta Benko
SZÜLETÉSI IDŐ
1985.07.29
POSZT
jobb szélső
MEZ
5
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Horvát
NÉV
Pásztor Bettina
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.12.01
POSZT
kapus
MEZ
12
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Vesna Milanovic Litre
SZÜLETÉSI IDŐ
1986.05.30
POSZT
Beálló
MEZ
23
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Horvát
NÉV
Horváth Dóra
SZÜLETÉSI IDŐ
1993.12.23
POSZT
átlövő
MEZ
13
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Marincsák Nikolett
SZÜLETÉSI IDŐ
1994.09.18
POSZT
irányító, átlövő
MEZ
24
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Weronika Kordowiecka
SZÜLETÉSI IDŐ
1995.09.13
POSZT
kapus
MEZ
16
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Lengyel
NÉV
Maja Mihajlov
SZÜLETÉSI IDŐ
1995.08.19
POSZT
irányító
MEZ
77
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Milosevic Tímea
SZÜLETÉSI IDŐ
1991.06.29
POSZT
bal szélső
MEZ
11
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Orbán Adrienn
SZÜLETÉSI IDŐ
1986.10.01
POSZT
jobbszélső
MEZ
18
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Marianna Rebičová
SZÜLETÉSI IDŐ
1993.08.12
POSZT
átlövő
MEZ
10
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Szlovák
NÉV
Marija Hakunova
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.09.24
POSZT
irányító, bal átlövő
MEZ
36
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Isabel Guialo
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.04.08
POSZT
Irányító
MEZ
22
KLUB(OK)
-
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Angola
TÁMOGATÓINK