facebook
2026-05-31 20:55:58

Az idény utolsó hazai mérkőzésén a Moyra-Budaörs Handball együttesét fogadta élvonalbeli csapatunk, ahol nemcsak a hetedik hely sorsa volt a tét, hanem megható búcsúpillanatok is színesítették az estét.

A találkozó előtt elbúcsúztattuk visszavonuló játékosainkat, Markovic Larissát és Kanik Szabinát, emellett nyolc további kézilabdázónktól is elköszöntünk, akik a jövőben máshol folytatják pályafutásukat: Poczetnyik Lucától, Szász Lillától, Csáki Lillától, Karé Kamillától, Nikolina Milojkovictól, Kateryna Sadovnychától, Erin Novaktól és Rosokha Ljubovtól.

Az ünnepélyes perceket követően már a pályán koncentráltunk a rendkívül fontos bajnokira. A mérkőzés első találatát Kovalcsik Bianka szerezte, azonban vendégeink gyorsan fordítottak, és hamar átvették az irányítást. Támadásban több hibát is elkövettünk, az eladott labdákat pedig a Budaörs gyors gólokkal büntette, így Józsa Krisztián már a 6. percben időt kért. A rövid szünet sem hozott azonnali fordulatot, bár a csereként érkező Agócs Alexandra igyekezett lendületet vinni játékunkba, támadásban továbbra is akadozott a gépezet. Bő negyedóra után már négygólos hátrányban voltunk, miközben csupán négy gólt szereztünk, ellenfelünk pedig már tíznél járt. Gólcsendünket végül Agócs Alexandra törte meg, azonban a Budaörs továbbra is magabiztosan őrizte előnyét. A félidő hajrájában ellenfelünk a jól ismert hét a hat elleni játékkal próbálta növelni különbségét, ez azonban nem járt sikerrel, hiszen védekezésünk stabilabbá vált. A játékrész végén Markovic Larissa még két hétméterest értékesített, így háromgólos hátrányból várhattuk a folytatást.

A második félidő elején gyorsan ledolgoztuk hátrányunkat, majd a 40. percben Gém Léna találatával hosszú idő után ismét nálunk volt az előny. A folytatásban felváltva estek a találatok, nagy csata zajlott a pályán, egyik csapat sem engedett. Többször is megszereztük a vezetést, azonban a Budaörs rendre egyenlíteni tudott. Agócs Alexandra vezérletével igyekeztünk megtartani előnyünket, ugyanakkor ellenfelünk hét a hat elleni támadójátéka több alkalommal is komoly feladat elé állított bennünket. Pásztor Bettina két fontos védése után ismét Agócs Alexandra villant, aminek köszönhetően a mérkőzés során először kétgólosra növeltük előnyünket. Buday Dániel azonnal időt is kért, kilenc perccel a vége előtt már harmadik csapatidejét használta fel. Szabó Lili találatával tovább nyílt az olló, de ekkor sem dőlhettünk hátra. A Budaörs mindent egy lapra feltéve támadott, védekezésben pedig szoros emberfogással próbálta megzavarni játékunkat, ám a végjátékban megállíthatatlannak bizonyultunk. Végül megnyertük a találkozót, ezzel pedig a hetedik helyen zártuk a bajnoki szezont.

Szép volt csajok! Hajrá Kisvárda! Hajrá KKC!

K&H női Liga, 26. forduló

Kisvárda Master Good SE–Moyra-Budaörs Handball 29–24 (9–12)

Kisvárda, Multifunkcionális csarnok, 450 néző, v.: Bátori, Szécsi.

Kisvárda: Christe – Gém 2, Karnik Sz., E. Novak 3, Gyimesi, Kovalcsik B. 3, Mérai 2. Csere: Pásztor (kapus), Markovic 3/3, Győri V. 1, Agócs 10, Roszoha 1, Szabó L. 4, Poczetnyik L. Edző: Józsa Krisztián.

Budaörs: Mátéfi D. – Vártok T. 9, Schneider 2, Bardi, Debreczeni-Klivinyi 3, Kármán 4, Szöllősi-Schatzl 3. Csere: Zsigmond (kapus), Hudák, Uhrin, Kovalcsik J., Marincsák 3/1, Sztankovics. Edző: Buday Dániel.

Kiállítások: 8, illetve 4 perc. Hétméteresek: 4/3, illetve 4/1.

Mestermérleg

Józsa Krisztián: – Az első félidőre rányomta a bélyegét a búcsúzkodás hangulata. Sikerült azonban átlendülnünk, és ismét csapatként küzdve, minden labdáért harcolva szereztük meg a két pontot.

Buday Dániel: Vegyes érzelmek vannak bennem, mert nagyon szép félévet tudhatunk magunk mögött, ám a meccs második félideje ezt kissé beárnyékolja. Jól kezdtünk, a mi akaratunk érvényesült, utána azonban alig sikerült gólt szereznünk, ez pedig mentálisan megviselte a csapatot, így vereséggel zártunk.

(fotó: Mikes Norbert)


TÁMOGATÓINK