Élvonalbeli csapatunk múlt szombaton a K&H női liga 13. fordulójában hazai pályán legyőzte a Vasast. A találkozón a mezőny legeredményesebb tagjaként Mérai Maja nyolc góllal járult hozzá sikerünkhöz, ezzel a teljesítménnyel bekerült az M4 Sport Kézilabda Magazinjának a hét csapatába.
Balszélsőnk ebben a szezonban már másodszor érdemelte ki ezt az elismerést, először tavaly októberben került be, a Fehérvár elleni győztes találkozót követően, akkor hétszer volt eredményes. Ezúttal ezt sikerült még eggyel megfejelnie, úgy hogy az első félidő 19. percében már hétnél járt, ehhez tett még hozzá egyet fordulás után, mindezt tette tíz kísérletből.
– Tudtuk azt, ha jól kezdünk akkor elbizonytalaníthatjuk őket, azt beszéltük az öltözőben, hogy mindenki maximális koncentrációval lépjen a pályára. Ez sikerült is, labdákat szereztünk, ebből pedig tudtunk indulni, kaptam én is a hosszú indításokat, csak élnem kellett a lehetőséggel – mondta a napokban egy évet hosszabbító Mérai Maja, akit palacsinta sütés közben értünk utol. – Ilyenkor az a szokás nálunk, hogy a díjazott játékos meghívja palacsintázni a csapatot. Nemrég értem haza a boltból, vettem lekvárt, Nutellát, éppen sütöm a palacsintákat, szeretik a lányok, így közel ötvenig meg sem állhatok – magyarázta Maja.
Bízunk benne, hogy minél többször számolhatunk be ilyen örömteli eseményről, fogyjon minél több palacsinta Kisvárdán!
(fotó: szon.hu)