Ha Hollywoodban most forgatókönyvírókat keresnek, érdemes lenne vetniük egy pillantást a mi csapatunkra is – mert amit a pályán bemutattak, az minden drámai csavart, feszültséget és katarzist felülírt. Persze a lelátón ülők közül sokan egy nyugodtabb végjátékot is aláírtak volna… de végül ez így lett tökéletes, a két pont a zsebben, a történet pedig örökre emlékezetes marad.

A végletekig kiélezett rangadón a koronát csapatkapitányunk, Karnik Szabina tette fel az estére – de az út idáig minden volt, csak egyszerű nem.
– A Vasas elleni meccseknek mindig van egy különleges hangulata, hiszen két hasonló erősségű csapat találkozik – kezdte visszaemlékezését Karnik Szabina. – A Kozármislenyben aratott idegenbeli siker és a Fehérvár elleni győztes végjáték után önbizalommal telve érkeztünk. Az első félidőben viszont ennek nyoma sem volt, hiányzott a koncentráció, és bár tudtuk, mire készülnek, nem tudtuk megvalósítani, amit gyakoroltunk.
Az ötgólos hátrány azonban nem törte meg a csapatot, sőt.
– Valahol mégis nyugodt maradtam, mert már egyszer fel tudtunk állni ekkora különbségből ellenük. Tudtuk, hogy a védekezésünkön kell változtatni, keményebben kell megállítani őket, hogy ne tudjanak távolról tüzelni. A mai kézilabdában öt gól ledolgozható, és hittünk benne, hogy ez most is sikerülni fog.
És sikerült.
A csapat hosszú hajrá után, az 59. percben visszavette a vezetést, de a dráma itt még nem ért véget. A Vasas egyenlített, nyolc másodperc maradt. Egy utolsó időkérés, egy utolsó támadás… és egy sorsdöntő pillanat. Agócs Alexandra betörését szabálytalanul állították meg, jöhetett a hétméteres, de már időn túl.
A labda Karnik Szabinához került.
– Az első félidőben Larissa kapufára dobott egy hetest, utána én vállaltam a büntetőket, és jól ment a játék. Ránéztem Krisztiánra, de láttam, hogy ránk bízza a döntést. Megkérdeztem Larissát, ő pedig csak annyit mondott: „csináld meg” – és ez hatalmas erőt adott. Nem döntöttem el előre, hova lövök. Megvártam a kapus mozdulatát, és ahhoz igazítottam a lövést. Az előző kettő is bement… bíztam benne, hogy ez is sikerül.
Sikerült, a labda a hálóban landolt, a csapat pedig extázisban tört ki. A győzelem pillanata, amit szavakkal nehéz visszaadni.
– Ezt az érzést nem lehet igazán elmondani. Csak az érti, aki már volt hasonló helyzetben – fogalmazott a csapatkapitány.
Mi pedig csak annyit tehetünk, hogy megköszönjük. Köszönjük a csapatnak, és Karnik Szabinának, hogy ilyen pillanatokat élhetünk át – mert ezért szeretjük ezt a játékot.