Mint arról beszámoltunk, élvonalbeli csapatunk a bajnokság első hazai mérkőzésén parádés kezdés után, végül szoros mérkőzésen legyőzte az MTK-t szombaton (29–28). Vezetőedzőnk, Józsa Krisztián arról beszélt a találkozó előtt, hogy nagyobb sebességgel és pontosabban kell támadnunk, mert csak így lehetünk eredményesek, ezt a csapat maximálisan be is tartotta, hiszen percek alatt hatgólos előnyt épített fel magának.
– Tudtuk, hogy az MTK támadásból védekezésbe cserél, ezért azt beszéltük meg, hogy minél gyorsabban érjünk fel a kapujuk elé és a rendezetlen védelmük ellen szerezzünk könnyű gólokat. Ehhez társult még Mátéfi Dalma parádés teljesítménye, aki az elején védéseivel elbizonytalanította az MTK lövőit, így alakult ki elég gyorsan ez a tetemes különbség – tekintett vissza Józsa Krisztián.
A remek kezdés után aztán kicsit megtorpantunk, a vendégek ezt kihasználva dolgoztak le hátrányukból, de a szünetre ismét négy góllal vezettek.
– Attól a kis hullámvölgytől eltekintve, az első félidőben végig jó tempóban kézilabdáztunk és megfelelő volt a koncentrációnk is, sikeresen végrehajtottuk taktikai elképzeléseinket. Az esztergomi mérkőzéshez képest türelmesebben játszottunk, így megvoltak a ziccereink. Tisztában voltunk azonban azzal, hogy a jó kezdésünkhöz az is kellett, hogy ellenfelünk bennmaradt az öltözőbe és nem lesz azért ez egy sétagalopp számunkra.
Fordulás után aztán vészesen apadt a megszerzett előnyünk, fokozatosan zárkózott az MTK.
– Rosszul kezdtük a második félidőt, egyre közelebb jött az MTK, ez kicsit elbizonytalanított bennünket és kapkodóvá vált a játékunk. A végjátékban viszont higgadtabbak voltunk, mi hoztunk jó döntéseket. Amikor nagyon kellett, nem remegett meg a kezünk, Larissa Kalaus két fontos gólt is szerzett ebben az időszakban, Mátéfi Dalma is fontos védéseket mutatott be. A csapatmunka mellett több kiemelkedő egyéni teljesítmény is kellett ehhez a győzelemhez. Az előbb említett Mátéfi Dalma végig nagy támasza volt a csapatnak, Gyimesi Kitti vezére volt a védekezésnek, Larissa Kalaus biztos kézzel értékesítette a helyzeteit és a büntetőket, magabiztos volt Gém Léna, jól szállt be Kovalcsik Bianka és fiatal kora ellenére bátran játszott első NB I-es mérkőzésén Karé Kamilla.
(fotó: Gáncs Tamás)