Alakul, formálódik élvonalbeli csapatunk következő szezonbeli kerete, korábban már beszámoltunk arról, hogy több játékosunkkal is szerződést hosszabbítottunk, valamint hírt adtunk arról is, hogy távoztak tőlünk. Most elérkezett az idő, hogy bemutassuk új játékosainkat
Örömmel számolunk be, hogy Mlinkó Zsófia nálunk folytatja pályafutását. A fiatal irányító a NEKA-nevelésen keresztül vált ismertté a hazai élvonalban. A Nemzeti Kézilabda Akadémián eltöltött évei alatt a korosztályos válogatottakban is szerepet kapott, több nemzetközi tornán is pályára lépve a 2003-as generáció egyik kiemelt irányítójaként tartották számon. Fiatalon már az NB I-ben is bemutatkozott, a NEKA bázisára épülő Boglári Akadémia-SZISE csapatában 17 évesen kapott lehetőséget, ahol első élvonalbeli tapasztalatait szerezte meg. 2024-ben a Budaörs együttesétől Esztergomba igazolt. Az NB I-es szereplés mellett az európai kupaszereplésben is tapasztalatot szerzett, így fokozatosan stabil élvonalbeli játékossá nőtte ki magát. Idény végén azonban búcsút int Esztergomnak és nálunk folytatja pályafutást.
– Örültem a Kisvárda megkeresésének, szimpatikus ahogy a csapat évek óta szisztematikusan építkezve sok lehetőséget ad a fiatal magyar játékosoknak, ezért szívesen jövök ide. Nem teljesen ismeretlen helyre igazolok, korábban csapattársam volt Mérai Maja, Christe Dalma és egy ideig Kovalcsik Bianka is. Szeretnék minél többet a pályán lenni és játékommal hozzájárulni a csapat minél eredményesebb szerepléséhez – mondta Mlinkó Zsófia.
Nem ő azonban az egyetlen érkezőnk, Koronczai Petra szintén nyáron csatlakozik együttesünkhöz.
A 24 éves balátlövő pályafutását az Éles KSI és a Bajnok DSE Nemesvámos csapatainál kezdte, majd a Dunaújvárosi KKA utánpótlásában fejlődött tovább. Ezt követően rövid ideig a Győri ETO KC kötelékébe tartozott, mielőtt 2020 nyarán a NEKA játékosa lett. A balatonboglári klub történetének első NB I-es idényében rögtön meghatározó szerepet töltött be, a 2020/21-es szezonban 23 bajnoki mérkőzésen 93 gólt szerzett, amivel a csapat második legeredményesebb játékosa lett. A NEKA élvonalbeli búcsúját követően az MTK Budapest igazolta le, ahol négy idényt töltött el. Pályafutását sérülések is nehezítették, ugyanakkor legutóbbi visszatérését követően ismét bizonyította kvalitásait, a 2025-ös naptári évben 11 élvonalbeli találkozón 43 gólt szerzett. Az aktuális idényre visszatért a NEKA együtteséhez, nyártól azonban már minket erősít.
– Meglepődtem, de nagyon megörültem a Kisvárda megkeresésének, hiszen a klub évek óta stabil szereplője az élvonalnak. Józsa Krisztián felvázolta az elképzeléseit, és nagyon szimpatikus volt, ahogyan engem elképzelt ebben a rendszerben, így nem sokat gondolkodtam, örömmel mondtam igent – nyilatkozta Koronczai Petra.
Petra azt is elárulta, hogy a kisvárdai közeg sem lesz számára teljesen ismeretlen, hiszen korábbi csapattársát, Christe Dalmát is kifaggatta a klubról, aki pozitív tapasztalataival tovább erősítette döntésében.
Figyeljék felületeinket, hamarosan újabb bejelentéssel érkezünk.