Múlt hétvégén serdülő csapatunk is bemutatkozott hazai közönség előtt, Szankuné Ésik Gabriella együttese a VIII. Várda Kupán lépett pályára. A hazai rendezésű torna sajátossága volt, hogy a csapatok a két nap alatt kétszer mérkőztek meg egymással. A tornát a Békéscsaba nyerte a mieink előtt, az ezüstérem mellett Maczinkó Dóra lett a gólkirálynő.
– Hasznosnak értékelem hazai rendezésű tornánkat, fontos volt, hogy az edzések után meccs szituációban is lássuk a csapatot. Sokat profitálhatunk abból, hogy a Békéscsabával két igen szoros mérkőzést játszottunk és a végjátékban dőlt el csak a végeredmény. Az előttünk álló U18-as I. osztályú bajnokság véleményem szerint igen kiegyenlített lesz, és biztosan több olyan mérkőzést fogunk játszani, amelyeken az utolsó percekben jó döntéseket kell hozni – értékelt röviden a csapat vezetőedzője, Szankuné Ésik Gabriella.
A csapat tovább dolgozik, az edzések mellett augusztus 26-án részt vesz Hajdúnánáson a Hajdú Kupán. Szeptember 3-án pedig a SZISE vendégeként kezdik meg bajnoki szereplésüket.