facebook
2024-09-17 11:41:55

Nyáron igazolt balszélsőnk, Karé Kamilla berúgta az NB I ajtaját. Talán ez az állítás kicsit túlzásnak tűnik, de azt bizton állíthatjuk, hogy megérkezett az élvonalba. Hogy nem csak az elfogultság beszél belőlünk, azt az bizonyítja, hogy a szakemberek is így látták, ugyanis az M4 Sport Kézilabda magazinjában beválasztották a hét csapatába. Ráadásul úgy, hogy ugyan az első fordulóban a keret tagja volt, de nem lépett pályára Esztergomban, így a szombati, MTK elleni találkozó volt a debütálása az élvonalban. Ez azonban nem látszott meg a játékán, megilletődöttség nélkül, magabiztosan értékesítette mind a négy helyzetét, a csapatból egyedüliként a vendégek mind a három kapusának betalált. Két találatot gyors középkezdésből, kettőt pedig a posztjáról lőtt.

– Számítottam rá, hogy pályára kerülök, mert pénteken már gyakoroltuk a gyors közepet és mondta Krisztián, hogy ezt megpróbáljuk majd a mérkőzésen is – mondta villámléptű játékosunk, aki azt is elárulta, hogy izgult, hiszen ezzel nem is egy, hanem két osztályt is lépett a felnőttek között, hiszen Siófokon az NB II-ben játszott.

– Természetesen volt bennem drukk, de azt gondolom, hogy ez természetes, mégiscsak ez volt az első meccsem az élvonalban. Mindenki nyugtatott, azt sulykolták, hogy nem kell semmi különlegeset csinálnom, csak azt, amit tudok. Nagyon örültem, hogy pályára léphettem és úgy gondolom, hogy nem is okoztam csalódást.

Kami testvériesen elosztotta találatait, mindkét játékrészben kétszer volt eredményes.

– Emberelőnyben támadtunk, Aja (Ayano Mihara – a szerk.) középről passzolta ki a labdát, nagy szögem volt, láttam, hogy a kapus kimozdul, ezért döntöttem az ejtés mellett – idézte fel első NB I-es találatát.

A szünet előtt aztán jött a következő, amellyel beállította félidei eredményt.

– Gólt kaptunk, Dalma gyorsan középre dobta a labdát Szabinak (Szabó Lili – a szerk.), aki nekem passzolt középkezdésből, én pedig végig szaladtam a pályán és a kettes pozícióból beugorva dobtam be a kapuba.

Fordulás után Kami két fontos gólt dobott. A negyvenkilencedik percben 21–20-as állásnál Dalma védte Hadnagy Fanni ziccerét, így mi támadhattunk a kétgólos vezetésért.

– Ajától kaptam a passzt, viszonylag üresen voltam a szélen, kettőt léptem és a kapus mellett a rövidbe dobtam a labdát.

Ezzel azonban nem volt vége, az izgalmas végjátékban alig két perccel a vége előtt Kekezovity találatával ismét a vendégek vezettek. Erre azonban pillanatokon belül megvolt a válaszunk.

– Szinte lemásoltuk az első félidőben megjátszott figurát, Dalma gyorsan középre dobta Szabinak, aki hozzám passzolt, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam a kapuig vittem, kissé kisodródtam ugyan, de lövésem így is befért a rövid alsó sarokba – elevenítette fel az utolsó találatot.

Kami a végén azt is elmondta, hogy nagyon örül a négy góljának, de még jobban a csapat győzelmének. Arról is szót ejtett, hogy a jó kezdés ellenére tisztában van azzal, hogy még sokat kell fejlődnie, de ebben mindenki segítségére van. Jól érzi magát nálunk, mert remek közösséget alkotnak a lányokkal. Azt is elárulta, hogy már az angollal is egész jól elboldogul, így a légiósainkkal is szót ért.


(fotó: Gáncs Tamás)


TÁMOGATÓINK