facebook
2024-09-21 21:18:53

Élvonalbeli csapatunk szombaton az Szombathely vendége volt a bajnokság harmadik fordulójában. A házigazda a másik újonc Esztergomhoz hasonlóan remekül kezdte a bajnokságot, két győzelemmel a hátuk mögött várták az összecsapást. A mieinknek is volt miből önbizalmat meríteniük, hiszen az előző körben legyőzték az MTK-t.

Remekül is kezdtük a találkozót, állva hagytuk a kényelmesen labdázgató Szombathelyt. Alig telt el öt perc a mérkőzésből, amikor Gém Léna, Erin Novak és Karnik Szabina találataival máris 3–0-ra vezettünk. Nem is habozott sokáig a hazaiak edzője, kikérte első idejét és próbálta elmagyarázni csapatának, hogy bizony mérkőzést játszanak. Az intelmek hatottak is, összerázták védelmüket, amelyen egyre kevesebbszer találtunk fogást, elöl pedig Pődör Rebeka vezérletével folyamatosan zárkóztak. Larissa Kalaus büntetőjével ugyan még mi vezetettünk, utána azonban egyenlítettek és átvették a vezetést. A folytatásban egy, két gólon billeget a mérkőzés, Mérai Maja tartotta csapatunkat. Kazai Anita góljával aztán először mutatott Szombathely vezetést az eredményjelző, volt játékosunk, Ivana Djatevska ehhez még hozzátett egyet. Nem hagytuk ezt azonban annyiba, Ayano Mihara, majd Gém Léna lopta a távolságot. A félidővégjátékban azonban több hibát is vétettünk, amit két góllal büntettek a hazaiak, így négy gólos vezetéssel vonulhattak pihenőre.

Fordulás után továbbra is sok volt a hiba, lassan körülményesen támadtunk, technikai hibákkal, eladott labdákkal könnyítettük meg a hazai védelem dolgát. Hátul szellősen védekeztünk, kevés volt a megállító szabálytalanság, így nem tudtuk megakadályozni a hazaiak lendületes támadásait, ezért folyamatosan nyílt az olló. Alig telt el kilenc perc a második játékrészből, amikor Józsa Krisztián kénytelen volt utoljára magához hívnia övéit. A rövid pauza nem törte meg a Szombathely lendületét, tovább növelte előnyét, még az is belefért, hogy Pődör Rebeka kissé flegmán fölé emelt egy büntetőt. A 42. percben Djurdjina Malovic találatával már tíz góllal vezetett a hazai alakulat, eldőlt a mérkőzés. Idő még ugyan volt bőven hátra, de a játék képe nem azt mutatta, hogy itt gyökeres változás történhet. A hátralévő részben próbálkoztunk a hét a hat elleni játékkal is, láthattuk szép megmozdulásokat támadásban a védekezőspecialista Gyimesi Kittitől, a csereként beállt Karé Kamilla pedig az MTK elleni mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is gólra váltotta minden lehetőségét.

Szombathelyi KKA–Kisvárda Master Good SE 30–21 (14–10)

Szombathely, 500 néző. V: Andorka, Hucker.

Szombathely: N. De Almedia – Akijama, Malovics 2, Szmolek 4, Bujnochová 3, Pődör R. 13/6, Kazai 2. Cserék: Marinovic, Csatlós (kapusok), Török Fanni, Kulcsár D., Pődör B. 3, Djatevska 2, Varga N., Szeberényi 1, Balogh P. Edző: Bo Rudgaard.

Kisvárda: Mátéfi D. – Gém 3, Karnik Sz. 1/1, L. Kalaus 3/1, Szabó Lili 1, E. Novak 1, Mérai 4. Cserék: Leskóczi (kapus), Gyimesi 3, Ayano 1, Kostyó, Bucsi, Kovalcsik B., Brajovic. 1, Karé 3, Csáki L.. Edző: Józsa Krisztián.

Kiállítások: 6, illetve 8 perc. Hétméteresek: 7/6, illetve 3/2.

Az eredmény alakulása. 5. perc: 0-3. 12. p.: 5-5. 17. p.: 7-6. 23. p.: 11-8. 27. p.: 12-8. 36. p.: 17-12. 42. p.: 22-12. 46. p.: 23-13. 53. p.: 27-18. 57. p.: 29-20.

MESTERMÉRLEG

Bo Rudgaard: – Nagyszerű győzelmet arattunk egy jó, kifejezetten gyors csapat ellen. A mai sikerünket a fantasztikus kapusteljesítménynek, valamint a remek védekezésnek köszönhetjük.

Józsa Krisztián: – Gratulálok a Szombathelynek. Ma rengeteg hibával játszottunk támadásban és védekezésben egyaránt. Noha tisztában voltunk azzal, hogy mi az erőssége az SZKKA-nak, nem tudtuk megvalósítani azt, amit elterveztünk. Dolgozunk tovább.


(fotó: Szombathelyi KKA)


TÁMOGATÓINK