facebook
2025-02-03 15:46:50

Mint arról már beszámoltuk, a súlyos sérülést szenvedett Kovalcsik Bianka játékára ebben a szezonban már nem számíthatunk. A múlt héten derült ki az is, hogy újabb sérültje lett élvonalbeli csapatunknak, Larissa Kalaus is a maródiak listájára került. Így Józsa Krisztiánnak és szakmai stábunknak újra kellett gondolnia a a szombati, Esztergom elleni taktikát, amely még akkor sem egyszerű feladat, ha a teljes keretünk bevethető. A mérkőzésnek így még nagyobb esélyese volt Elek Gábor együttese, amely végül magabiztosan vitte el a két pontot (21–31).

– Váratlanul ért bennünket Larissa kiesése, ezért rögön indult az újratervezés. Tudtuk, hogy a védekezés lehet a mérkőzés kulcsa, valamint az, hogy miként tudjuk megfékezni az Esztergom gyors játékát – kezdte értékelését vezetőedzőnk, Józsa Krisztián.

Csapatunk az első félidőben tizenhárom gólt kapott, viszont csak nyolcat dobott.

– Amit védekezésben elterveztünk, azt az első harminc percben szerintem jól megvalósítottuk. A felállt fal elleni játékukat eredményesen tördeltük és a lerohanásaikat kontrolláltuk, és Leskóczi Boglárka is jól védett. Támadásban viszont betömörültünk középre, nehezen kerültünk helyzetbe, és a lehetőségek egész sorát puskáztuk el, ziccereket hagytunk ki, hetest hibáztunk és az emberelőnyös helyzeteink is kihasználatlanul maradtak. Nem találtuk meg sem a szélsőinket, sem a beállóinkat.

A második félidő eleje nem sikerült jól csapatunknak, Faragó Lea vezérletével pár perc alatt megszórtak bennünket, eldöntve ezzel a két pont sorsát.

– A második félidő elején védekezésben volt egy rövidzárlatunk, ekkor nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt az Esztergom és lerohanásból meglőttek bennünket, ebből alakult ki a nagyobb különbség. Sajnos továbbra sem tudtuk megnyerni középen az azokat az előnyöket, amelyeket szerettünk volna. Ha meg sikerült, akkor azzal nem tudtunk mit kezdeni. A mérkőzés pozitívuma, hogy nem adtuk fel, küzdöttünk, harcoltunk végig – zárta Józsa Krisztián.

Szombaton az MTK vendégeként folytatjuk bajnoki szereplésünket.

(fotó: Gáncs Tamás)

TÁMOGATÓINK