Szombaton a Békéscsabát fogadtuk a bajnokság 22. fordulójában. Az életükért küzdő vendégek alaposan bekezdtek, a negyvenedik másodpercben már hetest végezhettek el, Mátéfi Dalma azonban védte, a negyedik perc elején mégis háromnál jártak, míg a mieink még nem találtak a kapuba. Józsa Krisztán ki is kérte első idejét. A rövid pauza jót tett a csapatnak, felzárkóztunk és Karnik Szabina góljával a vezetést is átvettük. Alaposan felkészültek a vendégek Larissa Kalausból, a horvát klasszisunkat jól kikapcsolták a játékból, így akadozott a támadójátékunk. Míg az első negyedórában hét gól dobtunk, addig a következő tizenöt percben csupán háromszor találtunk be. Védekezésben is akadtak problémáink, nehezen tartottuk a Békéscsaba egy az egyező játékosait. Sok hibával játszott mindkét csapat, a viharsarkiak mégis megfordították az állást, így a szünetre háromgólos vendégvezetéssel vonultak a felek.
Fordulás után összeállt a védekezésünk, nem találták a rést a vendégek, így a játékrész első tizenegy percében nem is találtak a kapuba. Továbbra is akadozott a támadójátékunk, de nagyon küzdöttünk, Bucsi Lili hetesével egyenlítettünk is. Majd Rosokha Ljubov szép betörésből talált be, újra Kisvárda vezetést mutatott az eredményjelző. Ehhez hathatós segítséget nyújtott a kapuban fantasztikus bravúrokat bemutató Leskóczi Boglárka. A félidőben a tizennyolcadik percben még mindig csak egy gólnál tartott a Békéscsaba, Herbert Gábor kikérte utolsó idejét. Továbbra is kőkeményen védekeztünk, Leskóczi Boglárka teljesítményére pedig lassan elfogytak a jelzők. Tartottuk előnyünket, az utolsó öt percre fordulva Bucsi Lili higgadtan értékesítette ötödik hetesét is, ezzel négyre nőtt a különbség. A végén Luba dobott még egy varázslatos gólt. Aztán jöhetett az ünneplés, a szép játék elmaradt, de a küzdés, az akarat meghozta a sikert.
Kisvárda Master Good SE–TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 23–19 (10–13)
Kisvárda, 455 néző, v.: Felhő, Öcsi.
Kisvárda: Mátéfi D. – Gém 2, L. Kalaus 5/1, Novak 2, Gyimesi, Szabó Lili 1, Mérai 2. Csere: Leskóczi (kapus), Juhász F., Karnik Sz. 2/1, Bucsi 5/5, Karé 1, Csáki, Brajovic, Rosokha 3. Edző: Józsa Krisztián.
Békéscsaba: J. Ferreira – Horváth G. 1, Schlegel 4, Román 4, Bencsik 1, Lopes 3, Kukely K. 1 Csere: Csizmadia, Szabó D. (kapusok), Sablic, Darie, Borbély 5/1, Halász-Szondi, Lanistanin, Aranyi. Edző: Herbert Gábor.
Kiállítások: 4, illetve 6 perc. Hétméteresek: 8/7, illetve 2/1.
Mestermérleg
Józsa Krisztián: – Nehéz mérkőzésre számítottunk, mert tudtuk, hogy a Békéscsabának sok jól egy az egyező játékosa van. Gyengén kezdtük a mérkőzést, az első félidőben nem állt össze a védekezésünk, a második félidőben ebben tudtunk szintet lépni, emellett a támadásainkat is jobb százalékkal fejeztük be. Leskóczi Boglárka fantasztikusan védett, ehhez több jó egyéni teljesítmény is párosult a második félidőben amellyel meg tudtuk nyerni a mérkőzést.
Herbert Gábor: – Sokáig fegyelmezetten védekeztünk, sokat megvalósítottunk abból, amire készültünk. Kevés gólos mérkőzésre készültünk, mert, tudtuk, hogy csak akkor van esélyünk a Kisvárda ellen. Ameddig bírtuk erővel és dinamikával, addig tudtunk egy az egyeket nyerni, a második félidőre azonban elfogytunk. A második félidei támadójátékunk okozta a vesztünket, összesen hat gólt dobunk, ezzel nem lehet mérkőzést nyerni. Ismét elszalasztottunk egy esélyt.
(fotó: Pálinkás Tamás)