facebook
2025-04-07 15:16:18

Élvonalbeli csapatunk szombaton az idei szezon legnagyobb különbségű győzelmét aratta. Larissa Kalausék kilenc góllal múlták felül a Moyra-Budaörs együttesét a kézilabda K&H női Liga 20. fordulójában (31–22). A mérkőzésen megtartottuk a Fehérváron mutatott remek védekezésünket, emellett kevés technikai hibával támadtunk és pontosan fejeztük be akcióinkat.

– Nagyon sokat készültünk erre a mérkőzésre, mert a stabil szereplés egyik feltétele, hogy a velünk hasonló képességű csapatok ellen hozzuk a hazai mérkőzéseinket – kezdte érdeklődésünkre vezetőedzőnk, Józsa Krisztián. – Sokat videóztunk, tisztában voltunk vele, hogy véleményünk szerint melyek a Budaörs védelmének a gyenge pontjai, ezeket eredményesen támadtuk. Emellett arra törekedtünk, hogy a megszerzett labdával minél többször tudjunk rendezetlen védelem ellen támadni.

A Budaörs rengeteg taktikai variációt bevetett a mérkőzésen, erre azonban megvoltak a megfelelő válaszaink.

– A második félidő elején volt egy rövid periódus, amikor a hét a hat elleni támadójátékuk elbizonytalanított bennünket. Az öt egyes és négy kettes védekezési variációikra jól reagált a csapat. Dicséret illeti a lányokat, mert végig feszesen védekeztek, támadásban pedig koncentráltak voltak és hatékonyan fejezték be azokat. Leskóczi Bogi pedig védéseivel döntő érdemeket szerzett, hogy a végére ekkora lett a különbség a két csapat között – mondta Józsa Krisztián.

Folytatás április 18-án Mosonmagyaróváron.


TÁMOGATÓINK