Élvonalbeli csapatunk a bajnokság első hazai mérkőzésén az MTK-t látta vendégül szombaton. A felek a felkészülés alatt kétszer is megmérkőztek, Budapesten a Kisvárda nyert két góllal, fordított felállásban pedig háromgólos fővárosi siker született. Két szoros mérkőzést játszottak tehát egymással, így ezúttal is kiélezett küzdelemre volt kilátás.
Egy egy kapusvédéssel indult a találkozó, majd Erin Novak szerezte meg a vezetést, aztán Larissa Kalaus duplázta meg előnyünket, miközben Mátéfi Dalma már a harmadik védést mutatta be és még csak négy perc telt el a mérkőzésből. Remekül kezdtünk tehát, az első MTK gólra több, mint hét percet kellett várni. A folytatásra sem lehetett panasz, Mátéfi Dalma parádézott, csak Poczetnyik Luca tudott túljárni az eszén. Elöl pedig szebbnél szebb gólokat lőve folyamatosan hizlaltuk előnyünket, szűk negyedóra elteltével már öt volt közte a javunkra. Elég volt azonban pár perc bizonytalanság és az MTK visszazárkózott kettőre. Mielőtt vérszemet kaptak volna, Karé Kamilla ejtett egy szépet, majd Gém Léna volt eredményes hosszú indításból. Ezzel sikerült is kilábalnunk a rövid ideig tartó hullámvölgyből, a félidei eredményt a villámléptű Karé Kamilla állította be. Négy gólos előnnyel vonulhattunk pihenőre
Jobban kezdte a második félidőt az MTK, vészesen fogyott a nehezen megszerzett előnyünk, pedig megvoltak a helyzeteink, de a kapufa többször is kisegítette a fővárosiakat és Kubina Molli is elkapta a fonalat. A félidő derekán egyenlő volt az állás. Ugyan a mérkőzés elején villámrajtot vettünk, de ahogy az várható volt, szoros mérkőzés kerekedett ki a végére. Felváltva estek a találatok, a vezetést azonban nem adtuk ki a kezünkből. Az utolsó hét percre fordult a kocka, Ferenczy Fruzsina találatával átvették a vezetést a fővárosi kék-fehérek. Másfél perccel a vége előtt egy labdaszerzés után lerohanásból Csáki Lilla góljával megint mi álltunk nyerésre. Az akció közben kiállították a szabálytalankodó Poczetnyik Lucát, így emberhátrányban fejezte be a mérkőzést az MTK. Bató Lili passzív jelzésnél mellé suhintotta a labdát, az utolsó harminc másodpercben pedig már nem adtuk ki a kezünkből a labdát és ezzel megszereztük a győzelmet.
Szép volt csajok! Hajrá Kisvárda! Hajrá KKC!
Kisvárda Master Good SE–MTK Budapest 29–28 (16–12)
Kisvárda, 450 néző. V.: Felhő, Öcsi.
Kisvárda: Mátéfi D. – Gém 3, Karnik Sz. 2, L. Kalaus 7/3, Szabó L. 2, E. Novak 2, Mérai 1. Csere: Leskóczi (kapus), Gyimesi 1, Kovalcsik B. 3, Brajovic, Karé 4, Bucsi 3, Ayano, Csáki 1. Edző: Józsa Krisztián. MTK: Kubina – Bató 4/4, Dakos 3, Lapos 1, Hadnagy, Poczetnyik L. 5, Fekete B. 1. Csere: Christe, Szőke (kapusok, Andróczki 3, Kekezovity 4, Tóth M., Ferenczy F. 4, Bujdosó-Gerháth 1, Tóth A., Dávid-Azari 2. Edző: Vágó Attila
Kiállítások. 8, illetve 12 perc. Hétméteresek: 3/3, illetve 4/4.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–0. 10.p.: 6–2. 14. p.: 8–2. 19. p.: 8–6. 26. p.: 13–8. 35. p.: 17–16. 43. p.: 18–18. 51. p.: 23–23. 59. p.: 29–28.
MESTERMÉRLEG
Józsa Krisztián: – Nehéz héten vagyunk túl, sokat beszéltünk arról, hogy min kell változtatnunk. Jól kezdtünk, de nem volt reális az elején kialakult különbség, mert nem vagyunk ennyivel jobbak az MTK-nál. A hatgólos vezetés kicsit meg is nyugtatott bennünket. A második félidőben rengeteg hibával játszott mindkét csapat, a végén nekünk volt szerencsénk, nagyon fontos két pontot szereztünk.
Vágó Attila: – Az elején elengedtük hat góllal a Kisvárdát, ez a kezdés nem megengedhető senki ellen az élvonalban. Sok erőnket felemésztett, hogy vissza tudjunk kapaszkodni. A csapat erejét, harcosságát mutatja, hogy nemcsak visszajöttünk a meccsbe, hanem még a vezetést is átvettük. Sajnos a végjátékban többet hibáztunk, így vereség lett a vége.