Nagy iramban indult a mérkőzés, felváltva estek a találatok, a mieink azonban mindig egyel előrébb jártak. Aztán az előző mérkőzést kihagyó Larissa Kalaus találatával kettővel megléptünk. Mátéfi Dalma remekül védett, jól kezdtünk. Az emberelőnyös helyzetekkel azonban meggyűlt a bajunk, ahelyett, hogy nagyobb előnyre tettünk volna szert, kiegyenlített az MTK. A szerencsével is hadilábon álltunk, három lövésünk is kifelé pattant a kapufáról, a másik oldalon Kekezovity Anna labdája viszont a lécről a gólvonal mögé vágódott. Ezzel fordult a kocka, az MTK vezetett, mi pedig szaladtunk az eredmény után. A parádésan játszó Larissa Kalaus ugyan egalizált, utána azonban a hazaiak percei következtek. A játékrész utolsó találatát Juhász Fanni szerezte, akit a műtött Kovalcsik Bianka pótlásra igazoltunk a Vasastól. Két gólos hazai vezetéssel vonultak öltözőbe a felek.
Fordulás után gyorsan ledogoztuk hátrányunkat. Keményen, feszesen védekeztünk, Matéfi Dalma pedig lehúzta a rolót. Elöl Larissa Kalaus vezérletével folyamatosan növeltük előnyüket, a horvát klasszisunk a 45. percben már a tizedik góljánál járt. Erin Novak emberhátrányban is betalált, Bucsi Lili szemfüles passzából Szabó Lili lőtt tetszetős gólt. A játékrész derekán négy góllal vezetettünk. Előnyünket azonban pár perc alatt eladtuk, egyre zárkózott vissza az MTK, sőt az 54. percben egyenlő volt az állás. A végjátékban aztán jobban koncentráltunk. Passzívnál Novak Erin sáncról visszapattanó labdáját Szabó Lili átlövőket megszégyenítő mozdulattal tíz méterről felugorva zúdította hálóba. Mérai Maja varrta el végleg a szálakat, Erin Novak üres kapu gólja pedig feltette az i-re a pontot. Alaposan megdolgoztunk a sikerért, jutalmunk azonban a nagyon értékes két pont lett.
Szép volt csajok! Hajrá Kisvárda! Hajrá KKC!
MTK Budapest–Kisváda Master Good SE 26–29 (15–13)
Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont, 300 néző, v.: Nagy F., Túróczy.
MTK: Marinovic – Dávid-Azari 1, Lapos, Ferenczy 3, Dakos 5/3, Poczetnyik 5, Fekete 2. Csere: Szőke (kapus), Bujdosó-Gerháth 3, Kekezovity 3, Hadnagy, Andróczki 2, Bouti 1, Koronczai 1, Tóth. Edző: Woth Péter.
Kisvárda: Mátéfi – Csáki, Karnik 3/1, Szabó L. 4, Gyimesi, E. Novak 4, Mérai 2. Csere: L. Kalaus 13/2, Siska 1, Juhász F. 1, Gém, Brajovic 1, Karé, Bucsi. Edző: Józsa Krisztián.
Kiállítások: 8, illetve 6 perc. Hétméteresek: 3/3, illetve 3/3.
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1–1. 8. p.: 3–5. 14. p.: 7–6. 20. p.: 11–9. 29. p.: 14–11. 36 p.: 16–17. 44. p.: 20–21. 49. p.: 20–24. 55. p.: 25–25. 59. p.: 25–27.
Mestermérleg
Woth Péter: – Ebben a helyzetben fegyelemben és önfeláldozásban többet vártam a játékosaimtól. Amikor a megbeszéltek szerint játszottunk, semmi problémánk nem volt. Rengeteg olyan szituáció volt azonban, amikor az ellenkezőjét láttam.
Józsa Krisztián: – Nagyon örülünk a győzelemnek. Az első félidőben gyengén játszottunk és a védekezésünk sem állt össze, amely a mi erősségünk. A második félidőben tudtunk újítani, összeállt a védekezésünk, lerohanás gólokat lőttünk és a tempót is fokoztuk.