facebook
2025-04-27 18:12:09

Nehezen indult, aztán szép lett a vége, élvonalbeli csapatunk szombaton négy góllal legyőzte a Békéscsabát (23–19).

A találkozó előtt vezetőedzőnk, Józsa Krisztián arra hívta fel a figyelmet, hogy a találkozó kulcsa az lehet, hogy miként tudjuk semlegesíteni a viharsarkiak jó egy az egyező játékosait. Erre számítottunk és erre is készültünk, az első félidőben mégsem sikerült megvalósítani elképzeléseinket.

– Hiányoztak a megállító szabálytalanságaink, puhák voltunk, nem léptünk ki időben, beengedtük őket a két ember közötti üres területekre és ezekből lőtték a könnyű ziccereket – kezdte értékelését Józsa Krisztián, aki a támadójátékunkkal kapcsolatban is kritikát fogalmazott meg. – Nem tudtuk megnyerni azokat az előnyöket, amelyek folytatásából eredményesek tudtunk volna lenni. Középen erőlködtünk, nem szélesítettük ki a játékunkat, kevés labda került le szélre.

A második félidőben aztán teljesen más arcát mutatta a csapat, ellenfelünknek mindössze hat gól engedélyeztünk.

– A védekezésünk minősége javult óriásit, eredményesen tördeltük a játékukat, amelybe el is fáradtak. Nem volt olyan dinamikája a támadásaiknak, védekezésben is lassabbak lettek, így ki tudtuk szélesíteni a játékunkat. Amíg az első félidőben tizenöt megállító szabálytalanságunk volt, addig a másodikban csak Erin Novaknak volt ennyi. Ehhez társult még Leskóczi Boglárka parádés teljesítménye a kapuban. Nagyon jól szállt be Rosokha Ljubov, aki eredményesen bontotta meg a falukat és szoros állásnál mindhárom helyzetét gólra is váltotta – zárta Józsa Krisztián.

Folytatás jövő szombaton Dunaújvárosban.

(fotó: Pálinkás Tamás)


TÁMOGATÓINK