A válogatottszünet után a kézilabda K&H női Liga 17. fordulójának nyitómérkőzésén élvonalbeli csapatunk a Győri Audi ETO KC vendége volt csütörtökön.
Keretünkből a műtét után lábadozó Kovalcsik Bianka és Ayano Mihara mellett ezúttal hiányzott Karnik Szabina és Erin Novak.
A megilletődöttség legapróbb jele nélkül, bátran kezdtünk, a mecset kicsit dekoncentráltan indító Bajnokok Ligája címvédője ellen. Nem gondolta az senki, hogy itt győzni fogunk, mindenesetre jó volt ránézni az eredményjelzőre, amely 3–1-es vendégvezetést mutatott a hetedik perc elején. Pár perc azonban elég volt ahhoz, hogy megérkezzen a nem túl nagy iramú mérkőzésbe a Győr, egy nyolc nullás futással helyre billentette a világ rendjét. Hiába kért időt gyors egymásutánban Józsa Krisztián, továbbra is gólképtelen volt együttesünk. Nem is volt egyszerű dolgunk, mert a győri védelem közben alaposan belemelegedett, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a támadásbefejezéseinket elkapkodtuk és félhelyzetekből is gyakran mellé durrantottunk. Negyedórás gólcsendünket Bucsi Lili hetesből törte meg. A félidő vége előtt öt perccel már kétszer annyinál jártak Fodor Csengéék, mint a mieink. Szünetre kilencgólos Győr vezetéssel vonultak öltözőbe a felek.
Fordulás után egy darabig tartottuk a lépést, felváltva estek a gólok. Aztán lassan nyílni kezdett az olló, tíz perc játék után dupla annyinál járt az ETO, mint Bucsi Liliék, aki egyébként bátran próbálkozott és néhányszor kikúpozta Sandra Toft hálóját. Mintha csak az első félidő forgatókönyvét másolták volna a felek: a mieink mellé lőtték helyzeteiket, vagy Toft védett, mindeközben a Győr szorgalmasan termelte a gólokat. Hiába mutatott be pár szép védést Leskóczi Boglárka, a lefújás előtt négy perccel Ryu Eun Hee hetesével már húsz volt közte. A rendkívül sportszerű mérkőzésen, amelyen egy két perces büntetőt osztott ki a játékvezetői páros, a Győr végül egy híján negyven találatig jutva magabiztosan győzött ellenünk.
Győri Audi ETO KC–Kisvárda Master Good SE 39–17 (16–7)
Győr, 1166 néző, v.: Bóna, Földesi.
Győr: Sako – Hovden 3, Rju Un Hi 9/4, Lagerquist, Brattset Dale 2, Nze-Minko 5, Fodor 4. Csere: S. Toft (kapus), Jörgensen 4, Blohm 3, Varga D. 2, Rédecsi 1, De Paula 6, Keczeli-Mészáros. Edző: Per Johansson.
Kisvárda: Mátéfi – Gém 1, Juhász F., L. Kalaus 3, Szabó L. 1, Bucsi 5/2, Mérai 2. Csere: Leskóczi (kapus), Gyimesi 1, Brajovic, Rosokha 2, Csáki 1, Kocsis, Milojkovic, Karé 1. Edző: Józsa Krisztián.
Kiállítások: 0, illet 2 perc. Hétméteresek: 5/4, illetve 3/2.
Az eredmény alakulása: 2. perc: 0–1, 7. p.: 1–3, 13. p.: 6–3. 18. p.: 10–3, 25. p.: 14–6, 36. p.: 20–10, 41. p.: 25–13, 48. p.: 30–14, 57. p.: 36–16.
Mestermérleg
Per Johansson: – Az első félidőben nehezen rázódtunk játékba, utána aztán felvette a tempót a csapat. A védekezéssel nagyon elégedett vagyok, jól működtek a páros kapcsolatok. Támadásban sem voltunk rosszak, de sokat védett a Kisvárda kapusa. Nehéz sorozat előtt állunk, élesnek kell lennünk, ehhez pedig minden alkalmat ki kell használnunk.
Józsa Krisztián: – Ma ízelítőt kaptunk a Bajnokok Ligája tempóból. Nem kezdtünk rosszul, de nyilván még nem volt elég éles az ETO. Ahogy elkezdtünk fáradni, jöttek a hibák, amelyből könnyű gólokat kaptunk. A második félidőben sajnos több olyan hiba is becsúszott, amelyet még egy Győr szintű csapat ellen sem engedhetünk meg magunknak. Ettől függetlenül mindig élmény játszani ilyen játékosok ellen egy ilyen arénában.
(fotó: Győri Audi ETO KC)