Szombaton délelőtt a Kispest vendégeként folytatta bajnoki szereplést első osztályú U16-os leány csapatunk megkezdte bajnoki szereplését. A találkozón a mieink szerezték az első gólt, utána aztán átvette az irányítást a hazai csapat és a félidőre háromra növelte előnyét. Fordulás után számolatlanul potyogtak a gólok, vezetni egyszer sem tudtunk, de a végén Kovács Renáta hetesével egyenlítettünk. A Kispestnek volt még ideje egy támadásra, de gól nem született, így Kerezsi Béla lányai egy ponttal térhettek haza a fővárosból. Folytatás október 6-án hazai pályán a Debrecen ellen.
Leány U16, I. osztály, Keleti csoport 2. forduló
Kispest NKK–Kisvárda 35–35 (16–13)
Budapest, 60 néző, v.: Liziczay, Puskás. Kisvárda: Miklovics, Csercsa (kapusok), Nagy P., Bengi 5, Horváth A. 4, Kovács 10/3, Maczinkó D. 5, Maczinkó R. 8, Pócsik, Iski, Kőrösi, Molnár 2, Horváth, Vargha 1. Edző. Kerezsi Béla.
Kiállítások: 4, illetve 8 perc. Hétméteresek: 5/3, illetve 3/3.
Kerezsi Béla: – Az első félidőben összeszedett hátrányunk ledolgozásáért küzdöttünk egész mérkőzésen, amely sikerült is a végére. Védekezésünk hagyott kívánnivalót maga után, az akarattal azonban nem volt probléma.