Az Eger elleni idegenbeli mérkőzés után felnőtt csapatunk hazai publikum előtt is megmutatja magát. A felkészülési torna első mérkőzésén csütörtökön a Dunaújváros lesz az ellenfelünk, másnap az MTK és Dunaújváros mérkőzik meg egymással, a torna zárómérkőzésén, szombaton 11 órától az MTK-val találkozunk.
– Az előző időszak megerőltető fizikai munkája után ezen a héten már nagyobb hangsúlyt fektettünk a taktikai dolgok gyakorlására is, támadásban a páros és a hármas kapcsolatokat sulykoltuk, gyakoroltuk, hogy mire kezdődik a bajnokság téthelyzetben is készség szinten tudjon működni. Védekezésben pedig csiszoljuk az összhangot a fal és az újonnan érkező kapusok között – mondta vezetőedzőnk, Józsa Krisztián. – Mivel a héten két edzőmérkőzés is vár a csapatra, ezért a fizikális terhelést a hét elején kapta meg a csapat. Örülök annak, hogy a két találkozónk között lesz egy nap pihenő, mert így nem kell tartalékolnunk, mind a két meccsen mehetünk, ahogy a csövön kifér. Nagy rotációval fogunk játszani, mindenki megkapja a megfelelő játékpercet, a lehetőséget a bizonyításra. Mindenki megmutathatja, hogy mire képes téthelyzetben, hiszen lassan ki kell alakulnia annak a csapatnak, amely éles bajnoki helyzetben képes kiegyensúlyozott, jó teljesítményre.
Csapatunk az Eger után két komolyabb játékerőt képviselő csapat ellen gyakorolhat, bizonyíthat.
– Egerbe kemény fizikai munkából érkeztünk, az amolyan felvezető mérkőzés volt, amelyen a kezdeti bizonytalanság után jól mozogtak a lányok, láttam szép dolgokat elöl is, hátul is.
Most nehezebb dolgunk lesz, hiszen a Dunaújváros évek óta az NB I stabil középcsapata, míg az MTK ugyan kiesett, de remekül igazolt, láthatóan az a céljuk, hogy egyből visszakerüljenek. Véleményem szerint lesznek olyan szinten, hogy ez nem is jelent majd nekik gondot – zárta Józsa Krisztián.
A mérkőzésekre a belépés ingyenes. Mindenkit szeretettel várunk, legyünk minél többen, biztassuk együtt a lányokat. Hajrá Kisvárda! Hajrá KKC!
Felkészülési torna
2025. 08. 07. 17.00 Kisvárda Master Good SE–Dunaújváros
2025. 08. 08. 17.00 Dunaújváros–MTK
2025. 08. 09. 11.00 Kisvárda Master Good SE–MTK