Klubunk eredményes tárgyalásokat követően megegyezett Agócs Alexandrával, aki 2027-ig kötelezte el magát Kisvárdára.
A 20 éves balkezes játékos Tolnán kezdett el kézilabdázni, minden korosztályban kiemelkedően játszott, a két-három évvel idősebbek között is. Tehetségére korán felfigyeltek, így a 8. osztályt már Dunaújvárosban kezdte, miután leigazolta a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. Szasza ott is végigjárta a ranglétrát, kezdetben serdülőben, majd az ifik között, végül 2022 januárjában, 16 évesen a felnőtt NB I-es csapatban is bemutatkozhatott, azóta a Kohász felnőtt csapatának oszlopos tagja volt. Most azonban fájó szívvel ugyan, de a váltás mellett döntött.
– Nagyon hirtelen történt minden, nem is volt sok időm gondolkodni, de úgy éreztem, hogy a fejlődésem érdekében váltanom kellett. Az első benyomásaim pozitívak, úgy látom, hogy Kisvárdán minden adott ahhoz, hogy csak a kézilabdára koncentráljak. Nem teljesen ismeretlen helyre érkeztem, sokukat már régebb óta ismerem, Poczetnyik Lucával pedig játszottam is együtt. Biztos vagyok benne, hogy könnyen be tudok majd illeszkedni, a lányok is abszolút nyitottak felém, segítenek mindenben. Szeretnék még egyénileg is fejlődni, mert van még hová. Sokkal fontosabb azonban, hogy hasznos tagja legyek a csapatnak. Bízok benne, hogy együtt elérjük a kitűzött célokat – mondta Agócs Alexandra.
Isten hozott Kisvárdán, Szasza!