Tudtuk, hogy nehéz lesz, erre a mérkőzés előtt fel is hívta a figyelmet Józsa Krisztián. Ahogy vezetőedzőnk jósolta, úgy is lett, élvonalbeli csapatunk háromgólos győzelmet aratott az MTK vendégként a kézilabda K&H női liga 15. fordulójában (26–29).
– Tudtuk, hogy nehéz találkozó vár ránk, mert a a tabella állása nem tükrözi az MTK valós tudását. Várakozásainknak megfelelően nehéz, küzdős találkozót is játszottunk – kezdte érdeklődésünkre Józsa Krisztián. – A tét rá is nyomta a bélyegét az első félidei teljesítményünkre, védekezésünk nem működött. Hiába beszéltük meg, elmaradtak a fellépések, hagytuk őket lőni a távoli zónákból és a betöréseiket sem sikerült hatékonyan megakadályoznunk. A beállóik ellen viszont hatékonyan védekeztünk. Támadásban is voltak hiányosságaink, sok ziccert hagytunk ki, de jó párszor a kapufa sem volt velünk.
A szünetre az MTK vonulhatott kétgólos előnnyel.
– Az öltözőben a védekezés fontosságára hívtam fel a figyelmet, eddigi meccseinket is azzal nyertük meg, biztos voltam benne, hogy ezúttal is ez lehet a sikerünk kulcsa. A lányok nagyobb energiákat is tettek bele, átlövőiket jól semlegesítettük, ugyan így nagyobb területe nyílt a beállóiknak, de még így is jól működöt a falunk. Fokoztuk a tempót, négy góllal is vezettünk már, megvolt a lehetőségünk, hogy lezárjuk a találkozót, de két technikai hibát vétettünk, majd egy ziccer is kimaradt, így percek alatt visszahoztuk a meccsbe az MTK-t.
A lefújás előtt öt perccel egyenlített az MTK és labdájuk is volt a vezetés megszerzésére.
– Magunknak tettük izgalmassá a végjátékot, amelyben aztán mi voltunk higgadtabbak, Szabó Lili gólja pedig extra volt, úgy érzem azzal a találattal dőlt el végleg a két pont sorsa – zárta Józsa Krisztián.
Folytatás február 22-én, hazai pályán, a Szombathely ellen.