facebook
2024-10-04 18:32:01

Pénteken első osztályú ifjúsági és serdülő csapatuk is a Ferencvárost fogadta a bajnokság negyedik fordulójában. Ifi csapatunk rosszul kezdte a mérkőzést, a szünetig kilenc gólos hátrányba került, amelyet nem sikerült ledolgozniuk a végéig, így vereség lett a vége. Serdülőink viszont már a félidőben is vezettek és a 20 gólig jutó Karácsony Sára vezérletével legyőzték a fővárosi zöld-fehérek korosztályos alakulatát. Gratulálunk! Szép volt csajok! A folytatásban október 20-án mindkét alakulatunk a Váci NKSE vendégeként lép pályára.

Leány U20, I. osztály, Keleti csoport, 4. forduló

Kisvárda–Ferencvárosi TC 29–32 (10–19)

Kisvárda, 70 néző, v.: Gyulai, Takács. Kisvárda: Rédai, Sarac (kapusok), Rosokha 2, Milojkovic, Veres 1, Kocsis 1, Sadovnyicha, Erőss 7/3, Kovalcsik B. 11/2, Ari, Karácsony, Takács, Kostyó 4, Mucsicska, Karé 3. Edző: Dévényi János.

Kiállítás: 2, illetve 14 perc. Hétméteresek: 8/5, illetve 3/3.

Dévényi János: – Az első félidőben nagy előnyt adtuk ellenfelünknek. A második érkeztünk meg a mérkőzésbe, akkor azonban a Fradi visszahozta első sorát és bebiztosította győzelmét.

Leány U18, I. osztály, Keleti csoport, 4. forduló

Kisvárda–Ferencvárosi TC 30–25 (15–14)

Kisvárda, 60 néző, v.: Gyulai, Takács. Kisvárda: Rédai, Miklovicz, Darvas (kapusok), Maczinkó D. 1, Horváth A., Bengi 1, Ari 2, Karácsony 20/3, Pócsik, Maczinkó R. 1, Mucsicska 4, Beri 1. Edző: Szankuné Ésik Gabriella.

Kiállítás: 6, illetve 2 perc. Hétméteresek: 2/2, illetve 4/4.

Szankuné Ésik Gabriella: – Nagyon büszke vagyok a lányokra és ők is büszkék lehetnek magukra! Igazi csapatként játszottak a meccsen, amelyet Sári teljesítménye koronázott meg. Mi edzők, Totyi és én is ilyenkor megerősítést kapunk arról, hogy jól dolgozunk velük, és ezért külön köszönet minden egyes lánynak és a szülőknek is, mert minden gyerek mögött ott áll a család is!


TÁMOGATÓINK