facebook
2016-11-06 06:30:30

Hogyan értékelnéd a mai mérkőzést?

Kettős érzelmek vannak bennem. Az első félidőben ugyanúgy kezdtük, ahogy már megszokhattuk. Borzasztó gyorsan 10 gól volt a különbség a két csapat között, próbáltunk kapaszkodni, közelebb kerülni az ellenfélhez. Néha sikerült, néha nem. A védekezésünk az gyenge volt, nem sikerült azokat megvalósítanunk, amiket gyakoroltunk, elképzeltünk. Hasonló volt még az eredmény, mint Siófokon, tehát 37 kapott góllal nem lehet mérkőzést nyerni. A 28 lőtt gól nem lenne rossz, de sokat kaptunk. Azon kívül, hogy gyengén is játszottunk, még szerencsénk sem volt, minden kipattanó hozzájuk került, kapufákat lőttünk, főleg az elején ziccereket hibáztunk. Volt a csapatban egy-két olyan egészségügyi probléma, amire nem számítottunk, ez nem magyarázkodás, de ez a tény is hozzájárult a vereségünkhöz.

Az első félidőben a legutóbb Fehérvár ellen remeklő Dzhukeva-t pihentettük, minek tudható ez be?

Ő is kérte a cserét, de úgy gondolom, hogy ha tíz percig egy kapus nem fog labdát és csak ziccerből kap gólokat, meg kell próbálni másik kapussal.

Félidőben mi hangzott el az öltözőben, hogy küldted vissza a csajokat a második játékrészre?

Próbáljunk meg közelebb kerülni. Egy-egy támadásnak az alapja, hogy koncentrált védekezéssel meg tudjuk őket állítani. Sajnos ez a második félidőben sem sikerült, de valamivel jobban, mint az elsőben. 20 gólt kapni az gyenge teljesítmény, szinte azt lehet mondani nem volt védekezés.

Korábban éppen ennek az ellenkezőjéről beszéltünk, hogy a szerdai beszélgetés hatása a védekezésben csúcsosodott ki.

Lehet, hogy egy kicsit túlpörögtünk, kicsit begörcsöltünk. Másképp kell ezt kezelni, egy héten volt három meccsünk és ebből kétszer utaztunk majd 1000 km-et. Sok volt a csapatnak. Dunaújváros jó erőkből álló együttes. Leginkább dinamikában, gyorsaságban megelőztek bennünket. Kérem, hogy lépjen ki, fogja meg az embert; ehelyett ottmarad a hatoson, ráugrálnak, belövik, nem tudjuk megállítani.

Hogyan tovább? Mi a jövő heti program?

Ez egy jó kérdés. Jövő héten játsszuk az idei utolsó hazai mérkőzésünket pénteken Vác ellen. Talpra kell állnunk, és csinálni tovább!


TÁMOGATÓINK