facebook
2018-05-04 09:06:43

A 28 esztendős, hatszoros válogatott Ana Maria Dragut 1990. február 4-én született a romániai Darabin. A kézilabda alapjait szülővárosában Valentin Dascălu professzorral ismerte meg. A 8. évfolyamtól kezdve a bajnosani Sportfõiskola sportolói közé került, miután egy regionális versenyen észlelték kiemelkedő tehetségét. A jó teljesítményének köszönhetően meghívót kapott a Román ifjúsági csapatba. A 11. évfolyamtól pedig a brassói "Urban" sportklubba költözött, ahol középiskolát végzett.

2008-ban Ana Maria-t is meghívták a Román junior válogatott csapatba, mellyel 2009-ben részt vett a Magyarországon rendezett Európa-bajnokságon.

2009-ben a HC Dunarea Braila együtteséhez került, ahol egészen 2014-ig játszott. Ezt követően 2014-2016 között a CSM Unirea Slobozia csapatához szerződött. 2016 nyarától pedig a többszörös román bajnok HC Zalău csapatában folytatta pályafutását.

A legkiemelkedőbb eredménye a román bajnokságban a 2014-ben és a 2017-ben szerzett bronzérem.



TÁMOGATÓINK