facebook
2019-02-28 16:45:15

Nincs megállás, a vezetőség gőzerővel dolgozik tovább a jövő évi keret kialakításán. Ezúttal Lajtos Nórával sikerült megegyeznünk, a harminckét éves játékos az MTK-tól érkezik majd a nyáron. A rutinos hálóőr tavaly márciusban igazolt a fővárosi kék-fehérekhez, de korábban megfordult Siófokon és Vácott is, valamint Debrecenben, amellyel Magyar Kupa bronzérmet szerzett. Így újra összeállhat a kapusduó, hiszen a cívisvárosban Pásztor Bettinával együtt az elsőosztály egyik legmegbízhatóbb párosát alkották.

– Nagyon örültem a megkeresésnek a tárgyalás is gyorsan rendben lezajlott. Egy kicsit fájó szívvel hagyom itt az MTK-t, mert tényleg egy nagyon jó közzösségű csapatba érkeztem és csajok és a vezetőség is hamar befogadott, de egy olyan lehetőséget kínált a Kisvárda amit el kellett fogadnom. Természetesen mielőtt igent mondtam volna beszéltem Pásztor Bettivel és megnyugtatott, hogy jó helyre fogok érkezni. Örülök hogy Bettivel ismét együtt fogok védeni hisz Debrecenben négy szezon van a hátunk mögött amiben nagyon jól megismertük egymást és eközben barátnőkké is váltunk.Remélem a következő szezonban tudok majd segíteni a csapatnak, hogy minnél jöbb eredményt érhessünk el. – mondta Lajtos Nóra.



TÁMOGATÓINK