facebook
2018-05-17 10:59:19

Négy év után most először nem aktív résztvevőként vett részt Vlatko Djonovics a női Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjén. A Kisvárda Master Good SE jelenlegi trénere, a montenegrói Buducsnoszt korábbi másodedzőjeként rendre érintett volt a csatározások során, ám most sem mulasztotta el, hogy ott legyen a Papp László Sportarénában, ahol győri siker született. Reálisan?

– A négyes döntő előtt mindenki arról beszélt, hogy a Győr az esélyes, de a sérülések miatt nehéz dolga lesz – felelte a jelenlegi csapatával a DVSC elleni pénteki idegenbeli mérkőzésre készülő Vlatko Djonovics. – Egy biztos, a jelenlegi két legerősebb csapat jutott be a fináléba, és ahogy ránéztem kezdés előtt a győri csapatra, számomra úgy tűnt, ők nyerik meg a mérkőzést. Egységesebbnek tűntek, aztán kiderült, hogy a védekezésük is rendben volt, úgyhogy a látottak alapján megérdemelt volt a győzelmük, még ha csak kevésen is múlott.

Az sem sokon, hogy a Kisvárda a hátralévő két fordulóban a nemzetközi kupaszereplés lehetőségéért lépjen pályára. Ehhez elvileg legalább három pontot kellett volna szereznie Debrecenben és a szerdai zárás alkalmával otthonában, a Kecskemét ellen. Csakhogy senki nem kalkulált a Vác érdi sikerével (24–23), amivel eldőlt, hogy a KKC sem előre, sem hátra nem kerülhet a hetedik helyről, így nem léphet ki a nemzetközi porondra.

Amikor ez biztossá vált, akkor Vlatko Djonovics azt ígérte, hogy a hátralévő időben is keményen készülnek és meg szeretnék nyerni mindkét összecsapást. Van ezügyben változás?

– Nincs, mert továbbra is azt vallom, hogy ahány meccset meg lehet nyernünk, azokon nyerni is akarunk – így a montenegrói szakvezető. – Persze voltak olyan meccsek, amikor erre nem nyílott reális esély, de azért nagyjából megvalósultak a terveink. A DVSC erősebb csapat attól, mint amikor legutóbb találkoztunk vele, azt a mérkőzést még csak kívülről, de már a helyszínen szemléltem. Támadásban feltétlenül előreléptek, de védekezésben is. Ugyanakkor kétféle Debrecent láttam az utóbbi egy hónap mérkőzésein, meglehetősen kétarcú a csapat, nem lehet tudni, hogy mire számítsunk tőle pénteken is. Nyerni szeretnénk, de tudomásul kell venni, hogy a sportban bármi előfordulhat.

Mindenesetre nem kizárt, hogy Vlatko Djonovics hallott már arról, hogy a debreceni szurkolók legendásan jó hangulatot képesek teremteni a Hódos Imre Sportcsarnokban.

– Számomra ez nem meglepetés, mert Magyarországon szinte mindenhol nagyszerűek a szurkolók, így a mieink is – mondta Djonovics mester. – Én biztos, hogy nem fogok megijedni a várható hangulattól, bízom benne, hogy játékosaim sem.

A keretből a pénteki meccset Tarjányi Szilvia kénytelen lesz kihagyni, számára a bokasérülése miatt már véget ért a szezon.


TÁMOGATÓINK