facebook
2016-12-19 20:59:00

Légiósunk 4 héttel ezelőtt utazott hazájába, hogy a nemzete válogatottjával készülhessen az Európa bajnokságra. Felkészülési mérkőzéseken 16 gólt szerzett (6-szor az osztrákok, 2-szer a csehek, 8-szor pedig a friss Európa bajnok norvégok hálójába talált be.) Az EB-n 6 mérkőzésen 15 gólt szerzett. A szerb válogatott 3 vereséggel, 1 döntetlennel, 2 győzelemmel a 9. helyen zárta a kontinensviadalt.

Játékosunk a mai nap már újra a csapattal készülhetett. Teljes értékű munkát még nem tud végezni, mivel az achilles ina megnyúlt. Sérülése szerencsére nem komoly, jövő héten a Ferencváros ellen már biztosan pályára léphet.

A délutáni edzést követően Marinát kérdeztük az EB szerepléséről:

Mint csapat nagyon jól éreztük magunkat, jó munkát végeztünk. Válogatottunkkal 2012-ben Szerbiában ezüstérmet szereztünk, ezt megelőzően viszont csak 2004-ben sikerült a második körbe kerülnünk. Szóval nagyon jó érzés volt újra tovább jutni. Nekünk ez nagyon jó eredménynek számít. Talán a spanyolok elleni mérkőzés volt számomra a legemlékezetesebb, hiszen egy nagyon jól összeszokott, jó játékosokból álló együttest győztünk le, akik nem építették be a fiatalokat, és már 4-5 éve változatlan a keretük. Kicsit fáradtan tértem vissza most a csapathoz. Még mindig azok a gondolatok kavarognak a fejemben, hogy mit kellett volna jobban csinálnunk a Svédek elleni 30-30-as találkozón. Végre hazatértem, ez az én otthonom. Edzésen most láttam hogyan készül a csapat. Biztos vagyok benne, hogy jobb mérkőzések várnak ránk, mint ezelőtt. Látom a változást, és ez még jobb lesz jövőre.

- Neviczki -


TÁMOGATÓINK