Hogyan emlékszel vissza a Vác elleni mérkőzésre?

A mérkőzés elején úgy éreztem, hogy a múlt kísért minket és nem tudunk túllépni a rossz kezdésen. Láttam a lányokon, hogy nagyon akarnak, csak ez kapkodásba és pontatlanságba merült ki. Jobban megvoltak a gólszerzési lehetőségeink, mint a Dunaújváros ellen. Ha egy kicsit pontosabbak vagyunk a kapu előtt, akkor szűkebb hátránnyal mehettünk volna a szünetre. Valószínűleg kevesebbet is kaptunk volna, mert kihagyott ziccerekből, lövésekből, illetve a két kimaradt hetesből rendre mandiner gólt kaptunk. A második félidőben megsüvegelendő, hogy a fal nagyon keményen összeállt, mindössze tíz gólt kaptunk és folyamatosan faragtunk a hátrányunkon. A vége előtt 2,5 perccel döntetlen állt az eredményjelzőn és mehettünk a vezetésért, ami sajnos nem sikerült, és még kaptunk is egy két perces kiállítást. Hiányérzet természetesen maradt bennünk, de a lányok egy olyan teljesítményt nyújtottak, amelyek bíztatóak lehetnek a jövőre. Az a csapat, amelyik a Kisvárdai Sportcsarnokba belép, annak olyan érzése legyen, hogy a hazaiak biztosan fel fogják darálni a parkettát és senkinek nem fogják könnyen adni a bőrüket.

Az első félidőt követően, hogy vonultatok az öltözőbe?

Próbáltuk megnyugtatni a csapatot. A fal előtt igyekeztünk más játékot játszani, itt gondolok arra, hogy a szélsőbefutókat többet elővettük. Összességében más taktikai elemeket kértünk, ami hála istennek jött is és jó védekezéssel párosult. A második félidőben a támadójátékunk és a kapusteljesítményünk is feljavult. Jól szállt be Puscas Madalina is a mérkőzésbe, így nagyon meg kellett izzadni a Vácnak.

A mérkőzés vége felé milyen érzés volt benned, amikor már a vezetésért támadhattunk?

Az ilyen mérkőzéseknek van egy külön pszichológiája, amikor nagy hátrányból egy csapat közel megy. Talán ott, ha átesünk a holtponton, és iksznél belőjük azt az egy találatot, akkor ez a mérkőzés megvan. A vége felé, amikor két perces hátrányba kerültünk, hatalmas bravúrra lett volna szükség, hogy ezt a mérkőzést a javunkra fordítsuk.

Milyen érzéssel távozott a hazai közönség a csarnokból?

Amit az irodalom katarzisnak nevez, amikor még a főhős meg is hal, de mégis egy lelki feltöltődéssel távozik. Jó meccset láthattak, szép gólokkal, szoros izgalmas eredménnyel. Úgy érzem a közönséget kiszolgáltuk ezzel a mérkőzéssel, még ha vesztesen is hagytuk el a pályát.

Hogy látod a továbbiakban a csapatot?

Annak ellenére, hogy kikaptunk, mindenki pozitív felhanggal tud elmenni a pihenőre a csapatból. Nagyon fontos volt, hogy a múlt hét okozta sokk után,- amikor egy NB1-b-s csapattól kiestünk a Magyar-kupából, illetőleg egy iszonyatos zakót kaptunk a Dunaújvárostól -, most emelt fővel jöhettek le a pályáról. Tovább kell járnunk ezen az úton, bárhogy is folytatódjon a jövő. Ha ezen a csapásirányon maradunk, akkor a továbbiakban sokat javulhat a csapat, és azokat a borzasztó első félidei 10-15 perceket is elfelejthetjük.

Milyen érzés volt irányítani az első NB1-es mérkőzéseden?

Nagyon izgalmas. Nagy boldogsággal tölt el egy edzőt, mert nagyon kevesen mondhatják el, hogy valaha is NB1-es kispadon ültek. Nekem ez megadatott. Megmondom őszintén nagyon szuper ennyi ember előtt és egy ilyen mérkőzésen végig irányítani. Egyébként, amikor benne vagyunk nem sokkal másabb, maximum a játék gyorsasága, illetve hamarabb kell látni, hogy milyen taktikai változtatásra van szükség. Természetesen volt bennem egy izgalom, amely nagyon fel is pörgetett.