facebook
2017-06-02 15:35:47

Lévai Zsófit kérdeztük a csapatunknál töltött időszakról.

Hogy érezted magad Kisvárdán?

Nagyon szeretem Kisvárdát, kedvesek az emberek, jól érzem itt magam. A tavalyi évben felejthetetlen érzés volt megnyerni az NBI/B-t. Idén nem sok szerephez jutottam, de így is nagy köszönet a csapattársaknak, közönségnek és a gyerekeknek, hogy folyamatosan biztattak és bíztak bennem, ez sok erőt adott nekem. Jó volt újra első osztályban szerepelni.

Milyen érezéssel távozol?

Örülök, hogy a csapat tagja lehettem. Hálás vagyok érte, hogy tolerálták azt, hogy a kézilabda mellett még tanítottam is. Ez elég egyedülálló ilyen szinten, természetesen az iskolára vonatkoztatva, ugyanez igaz. Sajnálom, hogy a gyerekek nem láthatnak már Kisvárdán pályára lépni, de azért így is szurkolhatok velük együtt a Kisvárdának.

Mik a céljaid a jövőben?

Jövőre Hajdúnánásra igazolok NBI/B-be, ahol valószínűleg több játéklehetőséghez juthatok. A Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda tanítója maradok továbbra is, nagyon szeretem az ottani kollégákat és a gyerekeket is. A KKC-tól sem szakadok el teljesen, mert az U7-es és az U8-as kislányok edzője leszek.

Sok sikert kívánok a csapatnak! Köszönöm, hogy itt játszhattam!

Köszönjük Zsófi! További sok sikert kívánunk!

- Neviczki Csaba -


TÁMOGATÓINK