facebook
2018-07-31 06:39:10

A montenegrói Bar városában található, Sidro hotelben szálltunk meg ez idő alatt, ahol kitűnő körülmények között töltődhettünk fel az edzések között. Az itt eltöltött napok során sokat edzettünk. Ezen kívül egy délelőtt meglátogattuk Stari Bar városrészét, ahol a tradicionális ételek mellett megcsodálhattuk Európa legidősebb olajfáját. Az edzőtáborban a gyorsaság- és erőfejlesztési edzések mellett természetesen a labda is előtérbe került, ahol a taktikai elemek pontos elsajátításán volt a hangsúly.

A játékoskeret és a szakmai stáb a közös reggelit követően 7:15-kor indul el a szállodától. A haza érkezésünk várhatóan szerda reggel 5 és 6 óra között várható, ezt követően két nap pihenő vár a lányokra, hiszen péntektől újra edzést vezényél Vlatko Djonovic vezetőedző.

Köszönjük szépen az egész személyzet munkáját, valamint kedvességüket és szeretetüket amivel csapatunkat fogadták.


TÁMOGATÓINK