facebook
2019-01-04 21:01:34

Szombaton a Ferencváros vendégeként lép pályára a Kisvárda Master Good SE az NB. I-es bajnokság soros fordulójában. A házigazda fővárosi együttes rangadóval kezdte az idei évet, szerdán Győrben volt jelenésük és gólgazdag mérkőzésen szenvedtek vereséget a Rába-partiaktól.

Elek Gábor csapata szerkezeti gondokkal küzd, hiszen elfogytak a védekezésből a középső emberei.

Danick Snelder és Klikovác sérült, Hornyák Dóra anyai örömök elé néz, így gyakorlatilag Mészáros Rea egyedül maradt középen, ezért a vezetőség fél évre kölcsönvette a Kisvárdán kevés játéklehetőséghez jutó védekezőspecialista Horváth Dórát, aki beálló poszton is bevethető. Új igazolása még a fővárosiaknak a junior világbajnok Klujber Katrin, aki a Győr ellen debütált új csapatában.

A csapat az előző fordulóban az Érdet fogadta és igencsak megérezte a védekezésben Milanovics-Litre hiányát, de Janurik Kingával is meggyűlt a bajunk, így vereséggel búcsúztattuk az óévet.

A két csapat előző idénybeli mindkét találkozóját a Ferencváros nyerte magabiztos különbséggel, januárban Kisvárdán tizenhat, májusban az Elek Gyula Arénában pedig tizennégy gólos különbséggel győztek Háfra Noémiék. Vlatko Djonovics, a Kisvárda edzője is tisztában van az erőviszonyokkal.

– Mindenki tudja, hogy olyan mérkőzés vár ránk, ahol nem mi leszünk az esélyesek. Az orvosi stábbal egyeztetve arra jutottunk, hogy Vesna Milanovics-Litre ezen a mérkőzésen sem lép pályára. Természetesen mi megpróbáljuk a tőlünk telhető maximumot nyújtani és nem felemelt kézzel lépünk a pályára.

– Elmondtam a csapatomnak, hogy az egész mérkőzésen küzdenünk kell és bízok egy tisztes helytállásban, bár tudjuk, hogy a Ferencváros csapata az erősebb.

– Az elmúlt mérkőzésre visszatekintve: a támadó játékunk rendben volt, hiszen az első félidőben huszonkét lövésünk volt, melyből tizenötször nem sikerül gólt szereznünk, hiszen Janurik tizenkétszer hárítani tudott – köztük kilenc tiszta ziccert is. Ha a lehetőségeink felét értékesíteni tudjuk, az első fél­időben döntetlennel vonulhattunk volna az öltözőbe.

– A héten lövőedzéssel próbáltuk javítani ezeket a hibáinkat és tudjuk, a Ferencváros talán jobb kapussal rendelkezik, mint Janurik, de ez is csak egy mérkőzés, ahol a legjobbat kell nyújtanunk – fogalmazott a montenegrói tréner.

– Minden mérkőzés különbözik, más lehetőségeink vannak és megpróbáljuk a szerintünk legjobb taktikát alkalmazni.


TÁMOGATÓINK