facebook
2018-02-28 12:23:32

Magára talált a Kisvárda Master Good SE a női NB I-ben, annak is köszönhetően, hogy jól működik a Tri&Tri kooperáció, vagyis a kapuban Triffa Ágnes remekel, és a tavalyi gólkirálynő Triscsuk Krisztina is elkapta a fonalat. A szabolcsi csapat zsinórban öt megnyert mérkőzésnél tart – ennyit jelentett volna az edzőváltás?

– Nem lehet megmondani, hogy minek a következménye a feljavult teljesítményünk és eredményességünk – felelte az utóbbi időben remek formában védő Triffa Ágnes. – Azért ne feledjük, női csapat vagyunk, és nálunk fokozott jelentősége van annak, hogy mi játszódik le a fejünkben. Az utóbbi időben a sorsolásunk is jól alakult, mert a Vác elleni idegenbeli meccs kivételével a többit azért illett nyernünk, a Dunakanyarban elért sikerünk viszont nagy bravúr volt.

Kíváncsiak voltunk a 25-szörös válogatott kapus véleményére, hogy milyen edző is az egy hónapja érkezett Vlatko Djonovics. Merthogy a montenegrói szakember kívülről nézve nagyon szigorúnak tűnik, de úgy látszik, működik közte és a csapat között a kémia.

– Ez pontosan így van – helyeselt Triffa Ágnes. – Kapus volt, így velünk, kapusokkal külön is foglalkozik, nekem bejön, hogy férfias stílusú edzéseket tart, mert magam is férfias stílusban, tehát inkább reflexből védek. Arról nem beszélve, hogy tud a mi fejünkkel gondolkodni, érzi azt, hogy mikor kell nyugtatni, mikor esetleg cserélni. A legutóbbi, Fehérvár elleni meccs első félideje bizonyos okok miatt nem sikerült jól a számomra. Hogy mi történt a háttérben, arról nem szeretnék beszélni, de Vlatko jól tudta, ám a szünetben külön is megkért, hogy tegyem félre a gondokat, szedjem össze magam, mert nagy szüksége van rám a csapatnak. Ez olyan jó hatással volt rám, hogy ugrásszerűen javult a teljesítményem, szerencsére a többieké is, így négygólos hátrányból is meg tudtuk nyerni a mérkőzést.

Ha csak a jövő hétvégi meccset követő kéthetes bajnoki szünetig tekintünk előre, akkor kijelenthetjük, hogy ötről akár hétre is növelheti győzelmei számát a KKC.

– Igen, hiszen megyünk Budaörsre, aztán fogadjuk a Békéscsabát – sorolta a következő feladatokat Triffa Ágnes. – Bár Budaörsön nem egyszerű nyerni, hiszen következő ellenfelünk csak úgy lazán megverte a Siófokot, és bennünket is legyőzött az ősszel, bár azt a vereséget csak magunknak köszönhetjük. A magam részéről úgy vagyok vele, hogy minden meccsen győzni szeretnénk, edzőnk is győztes típus, úgyhogy bizakodó vagyok. Ami pedig bennünket, kapusokat illet, a csapaton belül talán posztriválisommal, Jekatyerina Dzsukevával a legjobb a kapcsolatom. Persze egyfajta egészséges rivalizálás van közöttünk, de tudunk a másik sikerének örülni. Nincs olyan, hogy első számú és cserekapus, ahol tudjuk, kisegítjük egymást, ezért is remélem, hogy mielőbb felépül abból a kézsérüléséből, ami miatt legutóbb nem tudott a kapuba állni.

Menetelés

A Kisvárda Master Good SE utóbbi öt mérkőzésének eredménye: –DVSC (otthon) 29–23, –Vác (o) 28–27, –Kecskemét (idegenben) 25–23, –Vác (i) 25–23, –Alba Fehérvár (o) 19–17


TÁMOGATÓINK