facebook
2017-12-29 13:43:53

Az esztendő utolsó élvonalbeli sporteseményeként, garantáltan felszabadult, évvégi hangulatban rendezik meg szombaton este (kezdés 18 órakor) a Kisvárda Master Good SE–Érd női mérkőzést. A várdaiak rangos riválist fogadnak, hiszen a Pest megyeiek évek óta kibérelték a dobogó harmadik fokát a Győr, Ferencváros páros mögött, viszont bizakodva tekinthetnek a meccs elé, hiszen legutóbbi bajnokijukon, november 15-én Győrben megsüvegelendő eredményt értek el a mindössze 30–26-os vereségükkel.

– Valóban pozitív élményekkel zártuk a bajnokság őszi szakaszát, azóta azonban sok idő telt el, túl vagyunk a világbajnokságon is – mondta Mátéfi Eszter, a kisvárdaiak szakmai igazgatója. – A vb-t megjárt légiósainkkal kiegészülve igyekeztünk jól felkészülni a mérkőzésre, úgy hallani, hogy nagy az érdeklődés a meccs iránt a városban, és mi is nagyon várjuk már a meccset, az azzal járó feszültséget. Olyan csapat érkezik hozzánk, amely évekre visszamenően megtartja az értékeit, miközben folyamatosan erősödik, és mára már szinte két egyforma erősségű sorral rendelkezik.

Az Érd eddigi két vereségét a két „nagy” ellen szenvedte el hazai pályán, de úgy is szokás jellemezni a csapatot, mint amelyik tudásszintje egyre közeledik a Győréhez és a Fradiéhoz. Lehet keresnivaló ellenük hazai pályán?

– Abban az esetben igen, ha meg tudjuk fékezni azt a nagy rohanást, ami jellemzi az ellenfél játékát – folytatta Mátéfi Eszter. – Ez a fajta stílus a Siófok ellen nem ízlett nekünk, de bízom benne, hogy azóta fejlődtünk, és jobban tudjuk alkalmazni a megállító faultokat, mint akkor. Ha el tudjuk azt érni, hogy minél többször felállt fal ellen támadjon az Érd, akkor lehet esélyünk a minél jobb eredmény elérésére. A mi csapatunk sincs még teljesen kész, folyamatosan lépegetünk előre az összeszokottság terén, abban is reménykedem, hogy ezt is tudjuk igazolni a szombati mérkőzésen.

Kisvárdai oldalon Triscsuk Krisztina sérülése még mindig nem jött teljesen rendbe, de szóhoz jut a mérkőzésen, miként a csapat színeiben most először bevetésre váró, a nyáron Debrecenből igazolt Marincsák Nikolett is.


TÁMOGATÓINK