facebook
2017-10-21 10:07:25

Döcögősen indult a hazai csapat számára a péntek esti NB I-es női mérkőzés, amelynek pedig a Kisvárda Master Good volt az abszolút favoritja az újonc Vasas ellen. Igaz, így volt ez egy hónappal ezelőtt is, aztán a Budaörs nem kis meglepetésre elvitte a pontokat a felújítás után továbbra is megcsodált várdai tornacsarnokból.

Tavaly ilyenkor még Kovács Péter a várdai csapat kispadján foglalt helyet, biztos dolgozott benne dac a távozása miatt, ami átragadt csapata játékára. A hazaiaknak különösen támadásban nem ment, a kezdés előtt kapta meg a tavalyi gólkirálynői címért járó serleget Triscsuk Krisztina, de az első félidőben egyetlen akciógólt sem tudott szerezni.

Vezetett egyszer a Vasas, majd még egyszer 7–6-ra, és akkor már a 22. percben jártunk, vagyis illett komolyan venni a vendégek próbálkozását. Aztán beállt a kapuba Jekatyerina Dzsukeva, és nyolc percen át lehúzta a rolót, gólt már csak az első félidő utolsó percében kapott, előtte négyet is lőtt a Várda, így a szünetre azért átvette a vezetést.

A második játékrészre erősített a védelmén a KKC, egyre távolabb tartotta a Vasas játékosait a kapujától, a labdaszerzésekből pedig sikerült gyors támadásokat indítani. Egy szépen kijátszott figura végén megszületett Triscsuk első akciógólja is, ami felszabadította a gátat a gólkirálynői cím védőjében. Négyről ötre, ötről hatra, majd hatról hét gólra nőtt a hazai előny, miközben a Vasas szinte folyamatosan emberhátrányban, kapus nélkül, de nagyon fegyelmezetten, a passzív játék határáig támadott. A végére Tamara Radojevics és Vesna Milanovic-Litre is belelendült, a tízgólos különbség közelébe ért a csapat, ám végül maradt a kilenc.

Ez a két csapat erejét nézve reális.

NB I, női: 5. forduló

Kisvárda Master Good SE–Vasas 30–21 (10–8)

Kisvárda, 980 néző, v.: Hantos, Rózsahegyi.

Kisvárda: Triffa – Orbán A. 1, Radojevics 2, Hakunova 3, Milanovic-Litre 4, Triscsuk 8/2, Rocha 4. Csere: Dzsukeva, Balog J. (kapus), Dmitrovics 5/5, Szabó V. 2, Mihovics, Umanec 1, Karacs. Szakmai igazgató: Mátéfi Eszter.

Vasas: Győri B. – Hárs 1, Hanusz 1, Németh N. 2, Mester N. 2, Pados 4/3, Rózsa N. 2. Csere: Tzintzis (kapus), Kocsis Á., Agovics 2, Szecsődi 2, Németh M., Fekete B. 1, Becséri 2, Hansághy 2, Lyngby. Edző: Kovács Péter.

Az eredmény alakulása, 10. perc: 2–3, 13.: 5–3, 22.: 6–7, 30.: 10–7, 36.: 14–9, 42.: 17–13, 45.: 20–13, 52.: 23–18, 55.: 26–20.

Kiállítások: 6, illetve 18 perc. Hétméteresek: 8/7, illetve 4/3.

Mesterszemmel

Mátéfi Eszter: – Sajnálom az első félidőt, hiába kértem, hogy vegyük komolyan a mérkőzést. Rengeteg technikai hibát vétettünk és tizenhárom ziccert hagytunk ki, a saját dolgunkat nehezítettük meg.

Kovács Péter: – Jól játszottunk és sokáig közel voltunk a Kisvárdához. Tanulási fázisban vagyunk, amely során a sztárcsapatok ellen is helyt kell állnunk, és ez most részben sikerült is, látszik a fejlődés a csapaton. Nem szoktam ilyet mondani, de a körülmények sem voltak egyenlőek, a két fiatal játékvezető hölgy nem tudott felnőni a feladathoz.


TÁMOGATÓINK