facebook
2022-05-09 13:40:18

A győzelem reményével utaztunk szombaton az Érd elleni bajnoki mérkőzésre. Bár az sejthető volt, hogy a bennmaradásért küzdő Pest megyeiek extra motivációval lépnek pályára, amely megsokszorozta erejüket, azonban számunkra sem volt tét nélküli a hatvan perc, a tabellán elfoglalt hetedik helyünket szerettük volna megerősíteni. A mérkőzésen aztán feszes kemény védekezéssel alacsony gólszámon tartottuk a hazaiakat, elöl azonban hiányzott a kreativitás, az igazi átütőerő, így elmaradt a hőn áhított győzelem.

– Hátul teljesen rendben voltunk, a mérkőzést elöl veszítettük el – szögezte le vezetőedzőnk, Bakó Botond. – Támadásban kell keresnünk az okokat, a megszerzett labdákból a lerohanások vezetésében, a gyors játékban nagyon rossz döntéseket hoztunk, sokszor már félpályánál elszórtuk az indítási lehetőségeinket, így a védekezésben nyújtott kiemelkedő teljesítményünket nem tudtuk kamatoztatni. Ezekben a könnyű szituációkban sajnos legrutinosabb játékosaink hibáztak. Felállt fal ellen pedig fegyelmezetlenül, kapkodva építettük támadásainkat, hiányzott a dinamika, a lendület a játékunkból. Tudtuk, hogy középen nem szabad belemennünk a szabálytalanságokba, mert azzal tördelik a játékunkat, mégis ott erőltettük a befejezéseket. Emellett rengeteg kidolgozott helyzetet, ziccert hagytunk ki, ez pedig teljesen kivégezte a csapatot mentálisan. Ennyi fegyelmezetlen, gyerekes hibával nem lehetett megnyerni a mérkőzést, habár még így is volt sanszunk az egyik pont megszerzésére – értékelt Bakó Botond.

A vereség ellenére még így van esélyük a hetedik hely megszerzésére.

– Csalódott vagyok, mert a Budaörs elleni mérkőzésig nagyon jól fejlődtünk, jöttünk előre. Stabilan tartottuk a helyünket. Azóta viszont valami megváltozott, támadójátékunk megtorpant, ennek keressük az okát. A hetedik hely még mindig megszerezhető, mert a saját kezünkben van a sorsunk, nem más csapatok eredményeitől függünk, hiszen közvetlen riválisainkkal játszunk a hátralévő két fordulóban. Nehéz lesz ebből felállnunk, de össze kell kaparnunk magunkat, hogy a hátralévő két mérkőzésen újra a régi arcunkat mutatva eredményesen fejezzük be a szezont – zárta Bakó Botond.

Szombaton a szezon utolsó hazai mérkőzésén az MTK-t fogadjuk.


TÁMOGATÓINK