facebook
2021-01-07 19:52:21

Nina Balmazújvárosban kezdett kézilabdázni és 14 évesen már a helyi NB II.-es felnőtt csapat tagja volt. Egy évvel később a Nemzeti Kézilabda Akadémiára került, innen vezetett útja Kisvárdára. Az élvonalban tavaly, január 15-én a Ferencváros ellen mutatkozott be és öt góljával Veronika Habanková mellett csapatunk legeredményesebb tagja volt.A félbemaradt szezonban hét mérkőzésen huszonnyolcszor volt eredményes, az aktuális pontvadászatban pedig már harminchat gólnál jár.

- Nagyon hálás vagyok Bakó Botondnak és a Kisvárdának, hogy bíztak bennem, itt váltam NB I.-es játékossá. Örültem a Debrecen megkeresésének, ez egy nagy lehetőség számomra, hiszen egy európai kupaszereplő csapathoz kerülök. A fél idény azonban még hátra van és ezalatt mindent erőmmel a Kisvárda sikeréért fogok küzdeni, harcolni – mondta Szabó Nina.


TÁMOGATÓINK