facebook
2021-01-06 20:52:45

A Ferencváros elleni mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is kimaradt a keretből a sérült Pásztor Bettina, így a kapuban Mátéfi Dalma kezdett a szerdai, Siófok elleni mérkőzésen. Siska Pálma révén mi szereztük meg a vezetést, amelyet azonban Horacek gyorsan egalizált is. Bátran, ám megfontoltan szőtte támadásait csapatunk, türelmesen keresték a réseket a siófoki falon és távolról is rendre próbálkoztak, a lövések azonban gyakran célt tévesztettek. Hátul remekül összeállt a védekezésünk, így a Balaton-partiak rendre gól nélkül fejezték be támadásaikat. Mindkét oldalon sok volt a hiba, ezért egyik gárda sem tudott jelentős előnyt kialakítani. Bakó Botond időkérését követően kihasználva a hazaiak hét perces gólcsendjét Veronika Habánková, majd Udvardi Laura második találatával kettővel sikerült meglépnünk. A különbség lehetett volna nagyobb is azonban a büntetőkkel meggyűlt a baja a lányoknak: előbb Karnik Szabina, majd Szabó Nina hibázott a vonalról, Veronika Habánková pedig a kapufát találta telibe. A játékrész hajrája a hazaiaké volt, kihasználva hibáinkat előbb egyenlítettek, majd Simone Böhme kettőre hizlalta a Siófok előnyét. A félidő Veronika Habánková időntúli szabaddobásával ért véget. Fordulás után főleg Jezicnek köszönhetően megléptek a hazaiak, a félidő első kisvárdai gólját Dombi Luca szerezte. Tovább nyílt az olló a két gárda között, már öttel vezettek Tomori Zsuzsáék, ekkor vezetőedzőnk ismét időt kért. A rövid pauzát követően sokáig maradt a különbség a két gárda között. Később megvolt a lehetőség a további zárkózásra, de Szikora Melinda rendre útját állta a próbálkozásoknak. Siska Pálma gyönyörű találatát követően, Mihálffy Adrienn ziccerét szintén hárította a siófokiak hálóőre. Az utolsó tizenkét percben viszont csak kétszer találtak be Szabó Nináék, miközben a hazaik rendre bevették Mátéfi Dalma kapuját. A végeredményt Simone Böhme alakította ki a lefújás előtt két másodperccel.

Siófok-Kisvárda Master Good SE 27-19 (11-9)

Siófok, zárt kapuk mögött, v.: Felhő, Öcsi.

SIÓFOK: Szikora – Such, Jezic 3, Kiss 1, Horacek 1, Niombla 4/1, Aoustin 4. Csere: Mazák-Németh 1, Tóth 2, Kobetic 3/2, Tomori 1, Böhme 5, Hársfalvi 2. Edző: Zdravko Zovko.

Kisvárda: Mátéfi D. – Udvardi 3, Karnik 1/1, Szabó 2/1, Dombi L. 1, SISKA 5/1, Milosevics 1. Csere: Dombi K. 1, Mihálffy 1, Habánková 4, Zavaczki, Termány. Edző: Bakó Botond

Az eredmény alakulása: 2. perc: 1–1. 7. p.: 3–1. 14. p.: 5–3. 20. p.: 6–6. 24. p.: 6–8. 36. p.: 15–10. 41. p.: 18–14. 50. p.: 22–17. Kiállítások: 10, illetve 6 perc. Hétméteresek: 4/3, ill. 6/3.

Mesterszemmel

Zdravko Zovko: – Sok mérkőzés vár ránk januárban és februárban, ezért fontos volt a győzelem. Az első játékrészben lassan kézilabdáztunk, nem szeretem, ha hiányzik a kellő agresszivitás és a futás a játékunkból. Szünet után már sokkal jobban teljesítettünk.

Bakó Botond: – Az első félidővel összességében elégedettek lehetünk, bár az utolsó percekben olyan hibákat követtünk el már akkor is, amelyek nem férnek bele ezen a szinten. A második harminc perc csalódás, a játék minőségével nem lehetünk elégedettek, könnyű helyzetekben hibáztunk, megkönnyítettük a siófokiak dolgát. Önkritikát kell gyakorolnunk és látnunk, kell hogy jobb teljesítményre lesz szükség a folytatásban.

Fotó: Németh András


TÁMOGATÓINK