facebook
2019-05-23 09:58:50

A szezon elején, tizenhárom új játékos érkezett. Ősszel győzelmek mellett azonban váratlan vereségek is becsúsztak, a február eleji Mosonmagyaróvár elleni egygólos vereség után döntött a váltás mellett a klub vezetősége. Vlatko Djonovicsot az eddig a klub utánpótlásában dolgozó és tavaly Mátéfi Eszter távozását követően a csapatot egy mérkőzésen már dirigáló Dévényi János váltotta a kispadon, segítője pedig a klub egykori játékosa, az eddig technikai vezetőként dolgozó Szabó Valéria lett.

A bajnokságtól 26. fordulójában az MTK elleni hazai győztes mérkőzéssel búcsúzott el a 2018/2019-as bajnoki szezon küzdelmeitől a Kisvárda Master Good SE női kézilabda csapata. A szokásoknak megfelelően a utolsó hazai meccsen elbúcsúztatták azokat a játékosokat, akik elhagyják majd az egyesületet, és a vezetőség a csapat többi tagjának is egy-egy virággal köszönte meg a szezonban elvégzett munkáját.

Az együttes vezetőedzőjét, Dévényi Jánost kértük, meg, hogy értékelje a csapat teljesítményét.

- Nehéz helyzetben vettem át a csapatot, ugyanis mindösszesen három hónap volt hátra a bajnokság befejezéséig és számtalan mérkőzés. Komoly, nagy szerkezeti átalakításokra, más játékstílus megvalósítására nem igazán volt lehetőségem, hiszen ebben az időszakban volt egy hosszabb válogatott szünet is, ekkor rengeteg játékost kellett nélkülöznünk – tekintett vissza Dévényi János.

Nem volt sok időnk, hiszen komoly mérkőzéssekkel kezdődött a feladatunk a szakmai stábbal. Egyből egy Magyar Kupa találkozó, majd a Fehérvár és Debrecen következett a bajnokságban, amelyeken nagyon kellett volna a győzelem céljaink eléréséhez. Azonban elég hamar, az Érd elleni kupatalálkozón kiderült, hogy igen gyenge állóképességgel vettük át a társaságot. Ebben a periódusban pedig állóképességet fejleszteni csak nagyon minimális mértékben lehetséges. Erre rá is ment néhány pontunk, de már látszott a munkánk, hisz az első félidőkben jól teljesítettünk, azonban a második játékrészre mindig elfogytunk. Ezen kívül, tovább nehezítette a dolgunkat a válogatott szünet is, ami miatt két hétig mindössze nyolc játékossal készültünk együtt – mondta a tréner.

- A válogatott szünetet követően éppen a rivális Dunaújváros otthonába utaztunk, amelyre mindössze egy napot tudtunk együtt készülni, hiszen a repülőről leszálltak a játékosok, vezettek hat-hétszáz kilométert, kedden együtt edzettünk és szerdán már a buszra ültünk és indultunk a mérkőzésre. Igaz még a Vác ellen is ezzel a problémával küszködtünk, de ott az első félidő egész jól sikerült, a másodikban viszont már túl sokat hibáztunk. Ezt követően a bajnokságnak egy nagyon más szakasza következett, komoly ellenfelekkel küzdöttünk, itt már több időnk volt. Kezdtük megmutatni oroszlánkörmeinket és az Érd ellen minden összejött és megmutattuk mi lehetett volna igazából ebben a csapatban. A Ferencváros ellen a meghatározó játékosaink hiányában tisztességesen helytálltunk. Az Eger elleni meccs, viszont egy örök fájó pont fog maradni, mert olyan mentalitással nem lehet kimenni a játékosoknak a pályára. Az utolsó fordulóban összeszedtük magunkat és legyőztük azt az MTK-t akik elég sokan lebecsülnek, pedig golovin Vlagyimir kiváló munkát végez a tehetséges fiatal játékosokkal.

- A csapat az irányításom alatt, tíz pontot szerezett, igaz ez lehetett volna több is. Lehet jobban jött volna ki a dolog, ha a nagyon fontos Debrecen elleni hazai meccset, vagy akár a Fehérvár ellenit sikerül volna megnyernünk. Több időre lett volna szükségünk és akkor jobban össze tudott volna dolgozni a csapat és jobban meg tudták volna valósítani azt amit én elképzelek, vagy szerettem volna látni a pályán. Természetesen az állóképességünk sokat javult, de nem érte el azt a szintet amit én akartam. Ebben a csapatban még rengeteg futás potenciál maradt, de ehhez egy nagyon mély alapozásra lett volna szükség – fogalmazott Dévényi János.

A szezon közben kölcsönbe távozott, Katona Flóra, Marincsák Nikolett és Horváth Dóra, ők a következő bajnokságban sem térnek már vissza Kisvárdára. Továbbá távozott: Weronika Kordowiecka, Elena Avdekova, Tamires Morena, Isabel Guialo, Andrea Klikovac, Ana Maria Dragut, Aneta Benko, Ana Tomkovic, Mihajlov Maja és Marianna Rebičová, így Kisvárdán ismét új csapatot kell majd építenie a szakvezetésnek.

Kisvárda a számok tükrében:

Őszi teljesítmény:

13 6 2 5 339-326 14

Tavaszi teljesítmény:

13 4 2 7 321-344 10

Hazai pályán:

9. 13 6 1 6 327-312 13

Vendégként 13 4 3 6

Házi góllövőlista: Radojevics 126, Guialo 101, Benko 84, Hakunova 80, Morena 58, Milanovics-Litre 50, Orbán 37, Dragut 28, Klikovác 28-28, Milosevics 27, Avgyekova 16, Tomkovics 13, Rebicová 10, Soltész 2.


TÁMOGATÓINK