facebook
2019-02-22 21:50:05

Pénteken az ősszel hazai pályán alaposan elkalapált Budaörs vendége volt a Kisvárda NB I.-es csapata. Két büntetővel indult a találkozó, a hazaiak részéről Pálos-Bognár avatta fel Pásztor Bettinát, kisvárdai részről pedig Radojevics köszönt be.

Az első negyedórában felváltva estek a találatok, Hakunováék betörésekkel próbálkoztak, melyet rendre hétméteres követett, Radojevics pedig biztos kézzel értékesítette azokat. A tizennegyedik percben Orbán Adrienn találatával átvette a vezetést a csapat, amelyet már a félidő végéig nem is adott ki a kezéből. Remekül működtek az egy-egyek és a páros kapcsolatok, Dévényi János tanítványai végig uralták a játékrészt.

A félidő végére növelni is tudtuk az előnyünk, Benko három büntetőjével már hat volt a különbség. Időn túli szabaddobásból még próbálkozhattak a hazaiak, de Zsigmond magasan a kapu fölé durrantotta a labdát. Kimaradt helyzetekkel indult a második játékrész, majd Guialo találatával kialakult a mérkőzés legnagyobb különbsége. Nem tudtauk azonban megroppantani ellenfelet, mert egyre több hiba csúszott a játékba, pontatlanságok, kimaradt helyzetek.

Az egyre jobban magára találó hazai csapat folyamatosan dolgozta le hátrányát, és a hajrára ismét nyílttá tette a mérkőzést. Hornyák és Pálos-Bognár találataival kettőre olvadt az előny, közben Milanovics-Litrét piros lappal kizárták, az emberelőnyt Ertl használta ki, egy volt már csak közte. Fél perccel a lefújás előtt Dévényi János időt kért, majd Radojevics találata simította ki végleg a vendégdrukkerek homlokán a ráncokat. A találkozó utolsó találatát Szabadfi jegyezte, de ez a lényegen már nem változtatott.

Kézilabda: Női NB I., 16. forduló

Budaörs–Kisvárda Master Good SE 24–25 (10–16)

Budaörs, 500 néző, v.:Pech, Vágvölgyi.

Budaörs: Weninger–Braun 1, Horváth 3, Szabadfi 4, Hornyák 2, Pálos-Bognár 5/1, Dávid-Azari 1.Csere: Sipeki (kapus), Gerhát 4, Zsigmond, Mézes, Soós, Ertl 4, Hajduch. Edző: Neukum Tamás.

Kisvárda: Pásztor–Orbán 2, Klikovác 1, Hakunova 3, Milanovics-Litre 3, Rebicova 1, Milosevics. Csere: Kordowiecka (kapus), Radojevics 7/4, Morena 1, Benko 5/4, Guialo 2, Avgyekova. Edző: Dévényi János.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 2–1, 7. p.: 5–4, 12. p.: 7–5, 15. p.: 7–8, 21. p.: 9–11, 26. p.: 10–13, 29. p.: 10–15, 33. p.: 10–17, 37. p.: 12–19, 44. p.: 16–20, 51. p.:19–22, 56. p.: 21–23, 59.p.: 23–24.

Kiállítások: 10, illetve 8 perc. Hétméteresek: 3/1, illetve 9/8.

Mesterszemmel

Neukum Tamás: – Az első félidőben kihagyott helyzeteink és a fel nem vállalt egy az egy elleni párharcok miatt alakult ki ez a különbség. A második félidővel úgy-ahogy elégedett vagyok, de sajnos még mindig elkövetünk olyan gyermeteg hibákat, amelyekkel nem lehet megnyerni egy ilyen mérkőzést.

Dévényi János: – Rosszul kezdtünk, a védekezésünk nagyon ingatag volt, de aztán feljavult, és egy komoly előnnyel tudtunk menni a szünetre. Fegyelmezetten és pontosan játszottunk. A második félidőben négy labdánk volt, hogy nyolc-kilencgólos előnyt közzé tudjunk tenni, ehelyett hét ziccert és egy hétméterest hibáztunk, amivel jó helyzetbe hoztuk a Budaörsöt, ezért nagyon szenvedve, de végül is elvittük a két pontot.


TÁMOGATÓINK