facebook
2022-05-16 12:08:16

– Nagyon mélyről jöttünk vissza, mert az előző három, négy mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Ez mind mentálisan, mind morálisan visszavetette a csapatot – kezdte értékelést vezetőedzőnk, Bakó Botond.
– Az előző mérkőzésen ráadásul megsérült mindkét irányítónk, a Fradi elleni meccsen pedig Dombi Luca könyöke is megsérült, így a három hosszú időre kidőlt játékosunk mellett újabb problémával kellett szembe néznünk. Alapos tervezést igényelt, hogy megfelelően menedzseljük a hatvan percet, meglegyen a megfelelő rotálás – beszélt a nehézségekről a szakvezető.
– Legfontosabb feladatunk az volt, hogy akárhogy, de megnyerjük a mérkőzést, ezzel megteremtve annak lehetőségét, hogy továbbra is a mi kezünkben maradjon a sorsunk. A meccset megelőző héten sikerült új impulzusokat adni a csapatnak, hogy jó irányban induljunk el, talán ismét megtaláltuk a hitünket, a magabiztosságunkat, amely alapja a jó teljesítménynek. Nagy tartásról tettek tanúbizonyságot a lányok, mert nem ijedtek meg a feladattól, nem ijedtek meg attól, hogy vannak hiányzóink. A mérkőzésen jól kézilabdáztunk, különösen az első félidőben, talán védekezésben volt néhány szituáció, amelyet nem jól oldottunk meg. Jó tempót mentünk, eredményes volt a támadójátékunk, lőttünk tizenhat gólt. A második félidőben is, habár volt néhány hullámvölgyünk, kézben tartottuk a mérkőzést. Amikor fordított az MTK, nem zuhantunk össze, pillanatok alatt reagáltunk rá, a négygólos előny talán túlzottan megnyugtatta a csapatot, ezért lett szorosabb a végjáték, azt gondolom azonban, hogy megérdemelten nyertünk, nagyon megdolgoztunk érte – zárta Bakó Botond.


TÁMOGATÓINK