facebook google+ twitter youtube rss
2018-01-12 12:39:41

A Fradi, az Fradi. Női kézilabdában különösen, hiszen a klub évek óta az európai élvonalhoz tartozik. A magyar bajnokság listavezetője Bajnokok Ligája középdöntősként látogat szombaton (kezdés 18 órakor) a Kisvárda Master Good SE vendégségébe – rossz hír a jeggyel nem rendelkezőknek, hogy a pénztárak ki sem nyitnak, a belépőket még hétfőn, egyetlen óra leforgása alatt elkapkodták.

– Hogy mi lehet a reális cél erre a mérkőzésre? – kérdezett vissza Mátéfi Eszter, a Kisvárda szakmai igazgatója. – Az, és ezt mondtam a lányoknak is, hogy tisztesen helytálljunk. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, és legyen végre hazai pályán is egy olyan mérkőzésünk, amikor jó játékkal örvendeztetjük meg a közönséget. Abban is megállapodtunk, hogy a dunaújvárosi játéknak kellene lennie az alapnak. Jó lenne, ha nem kellene folyamatosan elölről kezdenünk a csapatépítést, hanem arról a szintről kellene továbblépnünk, ahogyan a legutóbbi meccsen játszottunk. Elsősorban a védekezésre gondolok, mert az nagyon jól működött, a lányok nagyrészt nagyon szépen megvalósították mindazt, amit kértünk tőlük.

Ismerve a Ferencváros keretét, lesz kire figyelni, hiszen sorjáznak a válogatott játékosok a keretben, a tavaly év végi világbajnokságot tízen (Bíró Blanka, Háfra Noémi, Kovacsics Anikó, Lukács Viktória, Mészáros Rea, Nerea Pena, Schatzl Nadine, Szekeres Klára, Szucsánszki Zita és Laura van der Heijden) is megjárták a csapatból.

– Nem túlzás azt állítani, hogy több poszton is világsztárokat tud bevetni a Ferencváros – mondta a riválisról Mátéfi Eszter. – Nerea Penára, Kovacsics Anikóra és az egyre jobb formában játszó Szucsánszki Zitára mindenképpen igaz ez a kitétel, de láthattuk a világbajnokságon, hogy a kapuban Bíró Blanka a balszélen pedig Schatzl Nadine milyen remek teljesítményre képes. A szélsőkre egyébként is fokozottan kell figyelnünk, hiszen a jobb szárnyon Lukács Viktória és Faluvégi Dorottya is gólerősen kézilabdázik. De mondhatnám ugyanezt a belül szereplőkre is, úgyhogy tényleg olyan csapat érkezik hozzánk, amelynek talán nincs is gyenge pontja.


KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
DVSC SCHAEFFLER
Kisvárda Master Good SE
2018-09-21 18:00 | Debrecen, Hódos Imre Rendezvényközpont
JEGYINFÓ
A mérkőzésig hátralévő idő:
Nap Óra Perc MP
UTOLSÓ MÉRKŐZÉS
31
Kisvárda Master Good SE
22
Budaörs
2018-09-14 18:00 | Kisvárda, Városi Sportcsarnok
UTÁNPÓTLÁS HÍREK
Utánpótlás csapataink hazai pályán léptek pályára
Utánpótlás csapataink Kecskeméten léptek pályára
KNKS-Kecskméti Sportiskola - Kisvárdai KC 20-20 (10-12)
KNKS-Kecskméti Sportiskola - Kisvárdai KC 20-27 (8-13)
EREDMÉNYEK, TABELLA
Csapat m gy d v lg kg gk p
1 Győri AUDI ETO KC 4 4 0 0 152 104 48 8
2 FTC-Rail Cargo Hungaria 4 4 0 0 125 78 47 8
3 Érd-Handball 3 3 0 0 95 85 10 6
4 Kisvárda Master Good SE 3 2 1 0 73 61 12 5
5 Siófok KC 3 2 0 1 89 67 22 4
6 Ipress Center-Vác 3 2 0 1 85 82 3 4
7 Dunaújvárosi Kohász KA 3 1 0 2 74 78 -4 2
8 Mosonmagyaróvári Kézilabda Club 3 1 0 2 57 65 -8 2
9 DVSC SCHAEFFLER 3 1 0 2 78 94 -16 2
10 MTK Budapest 4 1 0 3 103 121 -18 2
11 Békéscsaba ENKSE 4 1 0 3 100 132 -32 2
12 Alba Fehérvár KC 3 0 1 2 68 91 -23 1
13 Eszterházy KESC 3 0 0 3 69 84 -15 0
14 Moyra-Budaörs Handball 3 0 0 0 71 104 -26 0
EREDMÉNYEK
UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK
JÁTÉKOSOK
NÉV
Yelena Avdekova
SZÜLETÉSI IDŐ
1989.01.07
POSZT
bal szélső
MEZ
9
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Tamires Morena
SZÜLETÉSI IDŐ
1994.05.16
POSZT
beálló
MEZ
7
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Andrea Klikovac
SZÜLETÉSI IDŐ
1991.05.03
POSZT
átlövő
MEZ
15
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Radojevic Tamara
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.09.06
POSZT
irányító
MEZ
20
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Ana Tomkovic
SZÜLETÉSI IDŐ
1996.08.30
POSZT
átlövő
MEZ
14
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Katona Flóra
SZÜLETÉSI IDŐ
1997.11.15
POSZT
jobbszélső
MEZ
97
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Ana Maria Dragut
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.02.24
POSZT
átlövő
MEZ
90
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Aneta Benko
SZÜLETÉSI IDŐ
1985.07.29
POSZT
jobb szélső
MEZ
5
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Pásztor Bettina
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.12.01
POSZT
kapus
MEZ
12
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Vesna Milanovic Litre
SZÜLETÉSI IDŐ
1986.05.30
POSZT
Beálló
MEZ
23
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Horváth Dóra
SZÜLETÉSI IDŐ
1993.12.23
POSZT
átlövő
MEZ
13
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Marincsák Nikolett
SZÜLETÉSI IDŐ
1994.09.18
POSZT
irányító, átlövő
MEZ
24
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Weronika Kordowiecka
SZÜLETÉSI IDŐ
1995.09.13
POSZT
kapus
MEZ
16
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Zmaja Mihajlov
SZÜLETÉSI IDŐ
1995.08.19
POSZT
irányító
MEZ
77
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Milosevic Tímea
SZÜLETÉSI IDŐ
1991.06.29
POSZT
bal szélső
MEZ
11
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Orbán Adrienn
SZÜLETÉSI IDŐ
1986.10.01
POSZT
jobbszélső
MEZ
18
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Marianna Rebičová
SZÜLETÉSI IDŐ
1993.08.12
POSZT
átlövő
MEZ
10
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Marija Hakunova
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.09.24
POSZT
irányító, bal átlövő
MEZ
36
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Isabel Guialo
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.04.08
POSZT
Irányító
MEZ
22
KLUB(OK)
-
TÁMOGATÓINK