facebook
2019-11-08 21:27:38

Pénteken este Szekszárdon a Dunaújváros ideiglenes otthonában lépett pályára Kisvárda Master Good SE NB I.-es gárdája. A találkozó két elpuskázott hazai lehetőséggel kezdődött, Orbán Adrienn azonban nem hibázott, így a vendégek szerezték a az első találatot. Az első tíz perc végéig fej-fej mellett haladt a két csapat, majd Csapó két bravúrját követően három góllal megléptek a hazaiak. Bakó Botond a játékrész felénél kikérte első idejét, ezután a Kisvárda egyre csökkentette hátrányát. Az utolsó percekben azonban rengeteg technikai hibát követtünk, ezt Triscsukék könyörtelenül kihasználtál, így a szünetre négy gólos differencia alakult ki a két gárda között. Fordulás után tovább növelte előnyét a hazai gárda, ráadásul Milanovics-Litre megkapta harmadik kétperces büntetését, így a horvát beálló társainál hamarabb mehetett zuhanyozni. Lajtos beállásával új lendületet kapott a csapat, Dombi Luca egymás után háromszor is betalált volt csapata ellen, kettőre zárkózott a Kisvárda, így a játékrész derekára ismét nyílttá vált a találkozó. György László időkérése után azonban két kisvárdai támadást is kivédekeztek Szalai Babették, Szekerczés, majd Kazai újabb találataival ismét négy volt közte. A következő hét percben csak Siska volt eredménye, Triscsuk harmadik gólja azonban végleg eldöntötte a két pont sorsát, Mihály Petra találatával alakult ki a végeredmény.

Dunaújváros-Kisvárda 24-19 (14-10)

Szekszárd, 400 néző, v.: Bócz, Wiedemann.

Dunaújváros: Csapó-Grosch 6, Szekerczés 4/3, Csavlovics, Nick, Bouti, Molnár 3. Csere: Stojakov (kapus), Triscsuk 3, Szalai 2, Sirián 1, Ferenczy 1, Kazai 3, Mihály 1, Jovovics. Edző: György László.

Kisvárda: Pásztor-Orbán 1, Habánková 3, Dudás 1, Milanovics-Litre 1, Siska 7, Rocha 1. Csere: Lajtos (kapus), Petika, Smid, Dombi 3, Milosevics 2, Bárány, Udvardi. Edző: Bakó Botond.

Az eredmény alakulása: 4. perc: 0-1, 12. p.: 6-3, 20. p.: 8-7, 26. p.: 11-10, 29. p.: 14-10, 37. p.: 17-12, 46. p.: 20-18, 57. p.: 22-19,

Kiállítások: 6, illetve 8 perc. Hétméteresek: 4/3, illetve 4/3.

Mesterszemmel

György László:- Tartottunk attól, hogy bennük van a szombathelyi vereség, azonban a kezdés után egyre jobban felszabadultunk. Védekezésünk határozta meg a mérkőzést, ez a 19 kapott gól vállalható, támadásjátékunk még nem az igazi, de már sokat javult az előzőekhez képest.

Bakó Botond:- Reális eredmény született, mert a hazaiak stabilabbak voltak egész mérkőzésen. A második félidőben picit jobban összeállt védekezésünk és labdákat is szereztünk, támadójátékunk azonban az egész mérkőzésen gyenge volt. Látszik, hogy kevés a cserelehetőségünk és egyetlen irányítónkra már készülnek ellenfele.

-kelet.hu


TÁMOGATÓINK