facebook
2022-04-12 13:48:10

Két helyszínen, a nyíregyházi Continental Arénában és a kisvárdai Szent László Gimnázium tornacsarnokában (itt hivatalosan a Borsod megyei szövetség volt a rendező) folytatódtak vasárnap a Kezdődobás elnevezésű országos program megyei versenyei. A két városban közel hetven U8-as és U9-es csapat lépett pályára, több mint 300 gyermek foghatott a kezébe szivacskézilabdát és mélyülhetett el a sportág alapjainak megismerésében. A lányok és a fiúk - a remek szervezésnek köszönhetően - rengeteget mozogtak, mosolyogtak, passzoltak, kapura dobtak, no meg élvezték a játék és a mozgás örömét. Kisvárdán 34 csapat, köztük egy kisvárdai fiú és öt lány csapat, közel 250 gyerek vett részt az egész napos rendezvényen.


A jó hangulatú eseményen a szülők, hozzátartozók és a barátok megtöltötték a csarnok lelátóit. Két pályán folytak a mérkőzések, középen pedig játékos feladatokat hajtottak végre a gyerekek. A kisvárdai serdülő lányok és fiúk játékvezetőként próbálhatták ki magukat. Sokuknak megtetszett, ezért azt tervezik, hogy a későbbiekben elvégzik a játékvezetői tanfolyamot.


Fotó: Magyar Anett


TÁMOGATÓINK
Tippmix Opel Coop Mastergood Várda Sport Hotel Coffee Tea Area VárdaPlex Aquacinema Frissmédia FrissFM Transitspeed Warda Coffee Roasters Agrolánc Kisvárda Fonyódi Ásványvíz