facebook
2023-03-07 09:48:37

Javában zajlik még a bajnokság, a vezetőségünk azonban a jövőre is gondolva gőzerővel dolgozik a következő szezon csapatának kialakításán. Folyamatosan tárgyal a kiszemeltekkel, valamint lejáró szerződésű játékosainkkal. Klubunk szerette volna megtartani Udvardi Laurát, jobbszélsőnk azonban nem fogadta el szerződéshosszabbítási ajánlatunkat.

Laura a dunaújvárosi sportiskolában ismerkedett meg a kézilabda alapjaival, sokáig a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia csapatát erősítette, majd Mohácsra igazolt, onnan Szombathelyre szerződött. A vasiakkal megnyerték az NB I./B-s bajnokságot, Udvardi Laura a csapat harmadik legeredményesebb tagjaként 90 találatot jegyzett a bajnokság során.

Kisvárdára 2019-ben érkezett, itt vált stabil élvonalbeli játékossá, megbízható játékával a közönség egyik kedvencévé vált. Most azonban a váltás mellett döntött.

Négy év hosszú idő egy sportoló életében, úgy érzem új impulzusokra, új kihívásokra van szükségem, hogy pályafutásom kiteljesedjen. Nagyon szerettem, szeretek Kisvárdán játszani, mind a négy idényben remek csapat kovácsolódott össze, egymásért mindent megtettünk, megteszünk a pályán. Itt váltam NB I.-es játékossá, az első pillanattól bíztak bennem, amiért nagyon hálás vagyok. Rengeteg játékpercet kaptam, amely elősegítette a fejlődésemet, nem mondom, hogy kész játékos vagyok, de jó úton haladok. Most azonban egy olyan lehetőségem adódott, amelyet nem lehetett kihagyni.

Laura eddig minden sorozatot figyelembe véve közel száz mérkőzésen öltötte magára mezünket, számtalan felejthetetlen élménye fűződik az elmúlt időszakhoz.

Nehéz kiemelni párat, mindenesetre emlékezetes volt az első NB I.-es meccsem, amelyet 2019. szeptember 6-án a Ferencváros ellen játszottunk, igaz, hogy kikaptunk, de az Elek Gyula Arénában lőtt két gólom örök emlék marad. Nagy élmény volt pályára lépni a Magyar Kupa négyesdöntőjében is és a Siófok elleni tavalyi végletekig kiélezett mérkőzésünk is elevenen él bennem. Különleges atmoszférája volt mindig a Debrecen elleni mérkőzéseinknek is – emlékezett Udvardi Laura.

Mi köszönjük Laura eddigi odaadó játékát, bízunk benne, hogy a hátralévő mérkőzéseken is tudása legjavával szolgálja csapatunk minél eredményesebb szereplését. A továbbiakban pedig sok siker kívánunk neki!



TÁMOGATÓINK