facebook
2017-02-27 12:21:00

Először az Ópályi együttesével mérkőztünk meg. A mérkőzés első félidejében 11:6 volt az eredmény a csapatunk javára amelyet a második félidőben még növelni is tudtunk így lehetőség volt arra, hogy azoknak is több lehetőséget adjunk akik csak az elmúlt napokban kapták meg a játékengedélyüket. A mérkőzés utolsó 3 percére 6 gólos előnnyel érkeztünk amiből 3 gólos előnyünket meg tudtuk tartani. A végeredmény 21:18

A második mérkőzést Tiszalök együttesével vívtuk. A mérkőzés során végig mi csapatunk vezetett és a félidőben 9:5 volt az eredmény a javunkra. A második félidőben már közelebb került az ellenfelünk sőt 3 perccel a befejezés előtt 1 gólra is megközelített bennünket, de a hátralévő időben már csak mi szereztünk 2 gólt így a végeredmény 17:14.

Gratulálok a csapatnak akik végig nagy akarással hozzájárultak az újabb sikeres fordulóhoz. Azok a játékosok akik nemrég csatlakoztak a csapatunkhoz hozzájárultak a sikerhez. Továbbra is a csoport 3.helyén állunk 1 ponttal lemaradva a 2. helytől és 5 ponttal megelőzve a következőt.

Ópályi KSE - Kisvárdai KC 18-21

Ópályi KSE:

Séra Kitti, Kajucza Jázmin, Máté Kornélia Ramóna 11, Patály Vanessza, Lakatos Tünde, Petrohai Karolina 2, Patály Annabella, Bálint Dominika 5, Selyem Zsanett

Kisvárdai KC:

Baglyos Eszter, Balogh Lili 11, Bálint Anita 1, Berzéky Kinga 3, Csonka Orsolya, Dobos Fruzsina, Hódos Csenge 1, Jánvári Zsuzsanna, Jencsik Júlia, Király Anna 3, Nagy Zsanett Zsófia, Papp Anna Rebeka, Vass Panna Virág 2

Edző: Dankó István

Kisvárdai KC - Tiszalöki VSE 17-14

Kisvárdai KC:

Baglyos Eszter, Balogh Lili 7, Bálint Anita, Berzéky Kinga, Csonka Orsolya, Dobos Fruzsina, Hódos Csenge 1, Jánvári Zsuzsanna, Jencsik Júlia, Király Anna 8, Nagy Zsanett Zsófia, Papp Anna Rebeka, Vass Panna Virág 1

Edző: Dankó István.

Tiszalöki VSE:

Csáki Melinda, Cserés Anna 2, Fekete Nóra 3, Koropcsák Mirelle 3, Kurcz Beatrix, Marozs Vivien 2, Lakatos Nikolett, Pucsok Fanni 1, Orsó Szabina 3

- Neviczki Csaba -


TÁMOGATÓINK