A válogatottszünetet követően a 17. fordulóval folytatódnak a kézilabda K&H Női Liga küzdelmei. Élvonalbeli csapatunk a szezon első hétközi mérkőzésén, csütörtökön a Győri Audi ETO KC vendége lesz. Nem telt eseménytelenül az elmúlt időszak csapatunk háza táján, visszatért nemzeti csapatától Erin Novak és Rosokha Ljubov, túl van a műtéten és már lábadozik japán légiósunk, Ayano Mihara. A házigazdák is sűrű napokon vannak túl, talán a legfájóbb számukra, hogy ismét, immár zsinórban negyedszer elbukták a Magyar Kupa döntőjét a Ferencvárossal szemben. Visszatértek válogatottjaik is. Nem egész két hónappal második gyermeke születése után hazatért Győrbe családjával, és már ismét a csapattársakkal együtt készül norvég balátlövőjük, Veronica Kristiansen, aki ellenünk vélhetően még nem kerül a keretbe. Mint ahogy a Bo van Wetering sem, aki a válogatott összetartás utolsó napján, hazája Norvégia elleni Aranyliga-mérkőzésén bokaszalagszakadást szenvedett, emiatt többhetes kényszerpihenő vár rá.
Holland jobbszélsőjük hiányát bizonyára nem fogják megérezni, hiszen svéd mesterük bő és minőségi keretből gazdálkodhat, ahol egy-egy posztra legalább két világklasszis vár bevetésre. Ennek ellenére lépéshátrányba kerültek a Ferencvárossal szemben, hiszen a két zöld-fehér gigász budapesti csatáját a fővárosiak nyerték. A Debrecen elleni minimális különbségű győzelmüket kivéve a mezőny többi részén egyszerűen átléptek, nem ritkán húsz, vagy nagyobb különbséggel megszerezve a két pontot. A két együttes októberi kisvárdai mérkőzésén a kisalföldiek tizennégyet tette közé. Hasonló forgatókönyv várható most is, ismét borítékolható a nagy különbség.
– A két csapat teljesen más célokért küzd, míg a Győr az elveszített kupadöntő után a bajnoki aranyra hajt, nemzetközi porondon pedig a Bajnokok Ligája címvédésre készül, addig mi a középmezőny stabil tagjai szeretnénk lenni – mondta vezetőedzőnk, Józsa Krisztián. – Ezt a találkozót és a következőt, a Ferencváros ellenit is arra használjuk fel, hogy felkészüljünk a számunkra fontos mérkőzésekre. Arra törekszünk, hogy taktikai elképzeléseinket minél nagyobb százalékban meg tudjuk valósítani, mert ami a Győr ellen sikerül, az a mi szintünkön lévő csapatok ellen is menni fog. Azt kértem a lányoktól, hogy élvezzék a játékot, játszanak felszabadultan, de küzdjenek, harcoljanak. Ha azt látom, hogy szívüket, lelküket kitették a pályára, akkor emelt fővel jöhetünk haza Győrből – zárta Józsa Krisztián.
(fotó: Gáncs Tamás)