facebook
2021-02-26 12:56:34

Februárban az esélyeknek megfelelően eddig mindhárom bajnoki mérkőzésünket megnyerte élvonalbeli csapatunk, a hónap utolsó napján azonban nem mi leszünk a favoritok, a Győrt fogadjuk vasárnap.

A győri zöld-fehérek évek óta uralják a sportágat a hazai és tulajdonképpen a nemzetközi mezőnyben is. Danyi Gábor csapata már 51 mérkőzésnél jár veretlenül a Bajnokok Ligájában, ami egyedülálló rekord a legmagasabb szinten, bármilyen csapatsportban. A több mint három éve tartó sorozatában 44 győzelem, 7 döntetlen a mérlege, 17 ellenféllel találkozott és két Bajnokok Ligája döntőt játszott. Az ETO játékos keretének erejét pedig egyértelműen megmutatja, hogy a 2020/2021-es csapatából négy norvég és nagy francia kézilabdázó szerepelt az Európa-bajnokság döntőjében. A győriek már nyilvánosságra hozták a következő szezon keretét, amely továbbra is alkalmasnak látszik a sikerek folytatására. Ismert az is, hogy a nyártól visszatér vezetőedzőként Ambros Martin, valamint a pályafutását befejező Görbicz Anita a klub sportigazgatója lesz.

- A szerdai mérkőzés után próbáltuk felfrissíteni magunkat, három edzéssel tudtunk készülni a Győr ellen. Nekünk az a feladatunk, hogy a saját játékunkat gyakoroljuk egy sokkal komolyabb játékerőt képviselő csapat ellen. Megpróbáljuk azt a tempót, azt sebességet tartani, amit a Győr diktál.

- A labdákat nagyon meg kell becsülnünk, mert ők minden megszerzett labdával képesek pillanatok alatt gólhelyzetbe kerülni. Fontos lesz a visszarendeződés, illetve az ezután elindított védekezés és az elővételezés, illetve az oldalirányú lábmunka megfelelő sebessége. Támadásban magabiztosnak kell lennünk, fel kell vállalnunk a játékunkat. Ez nekünk egy tét és teher nélküli mérkőzés, egyetlen tétje az, hogy elfogadható eredményt érjünk el. Akkor már elégedett leszek, ha lesznek jó szakaszaink a mérkőzésen, ahol tudjuk tartani velük a lépést. Szeretnénk elkerülni, hogy az első tíz percben eldőljön a két pont sorsa, nyilván előbb-utóbb felőrölnek bennünket, de törekszünk arra, hogy legyen tartása a csapatnak.


TÁMOGATÓINK