facebook google+ twitter youtube rss
2018-03-09 20:05:27

Aki könnyű mérkőzésre számított péntek este a sereghajtó Békéscsaba ellen Kisvárdán, az hamar megkapta a választ, hogy nem lesz az. Az NB I-es női meccsen a vendégek szűk negyedóra alatt úgy vezettek 5–2-re, hogy még egy hetest is kihagytak.

Ha addig másként is gondolták, a hatos győzelmi sorozatban lévő várdaiak, ekkor bizony beláthatták, hogy miként az utóbbi meccseken, itt és most is meg kell majd feszülni a sikerért. Főként, hogy hamar kiderült, az utóbbi meccseken a csapat motorjának bizonyuló irányító, a kisebb térdsérülést szenvedett Tamara Radojevics nagyon hiányzik. A Dragan Gvozdenovics személyében honfitárs segítőt kapott Vlatko Djonovics be is vetett mindent, hogy felpörgesse csapatát, időt kért, és alkalmazta a Budaörsön eredményes hét a hat elleni támadójátékot. Erre már csak azért is szükség volt, mert Triscsuk Krisztina külön őrzőt kapott, így szükség volt még egy játékosra a belső posztokon. A két ziccert hibázó Samira Rocha is pihenőt kapott, Triffa Ágnest pedig egy kivédekezett támadást követően ültetette a kispadra a montenegrói edző. A húzás bejött, mert Jekatyerina Dzsukeva rögvest hetest fogott.

A vendégek Kovács Anett szélső ziccereivel tartották egygólos előnyüket, mígnem Triscsuk harmadik hetesével először vezetett a Várda (8–7). Büntetőkből amúgy sem volt hiány, szünetig a várdaiak hetet, a csabaiak ötöt végezhettek el belőle, mindkét oldalon kétszer-kétszer hibáztak az ítéletvégrehajtók.

A második félidőben aztán beindult a hazai henger, a várdiak negyedóra alatt 8–1-es szakaszt repesztettek, amivel el is döntötték a két pont sorsát. Dzsukeva fogott, mint a zöld festék, így a haloványabb támadójátékot, a temérdek kapufán csattanó lövést is elbírta a csapat. Hozta tehát a kötelezőt a KKC, ami után szólhatunk a költővel: „a hetedik te magad légy”!

NB I, női: 17. forduló

Kisvárda Master Good SE–Békéscsabai ENKSE 24–17 (9–8)

Kisvárda, 1021 néző, v.: Marton Zs., Szabó E.

Kisvárda: Triffa – Orbán A. 5, Umanec, Hakunova 2, Milanovic-Litre 2, Triscsuk 8/5, Rocha 2. Csere: Dzsukeva, Balog J. (kapusok), Dmitrovics 5/2, Karacs, Marincsák, Szabó V. Tarjányi Sz. Mihovics I., Edző: Vlatko Djonovics.

Békéscsaba: Györkös – Kovács A. 4, Kovacsevics 6/1, Szögi 1/1, Zöldi-Tóth 1, Walfisch 2, Bottó 1. Csere: Popovics (kapus), Mihálffy 1/1, Giricz, Vukajlovics, Szarka, Gidai 2/2. Edző: Horváth Roland.

Az eredmény alakulása, 6. perc: 1–3, 13.: 2–5, 21.: 6–6, 33.: 11–8, 45.: 17–9, 52.: 21–13, 57.: 23–14.

Kiállítások: 8, illetve 8 perc. Hétméteresek: 10/7, illetve 7/5.

Mesterszemmel

Vlatko Djonovics: – Gondot jelentett, hogy a meccs előtti utolsó edzésen Tamara Radojevics megsérült, ez is közrejátszhatott abban, hogy nehezen indult számunkra a mérkőzés, de a második félidőben felnőttünk a feladathoz.

Horváth Roland: – Mondhatnék közhelyeket, hogy jobb csapattól kaptunk ki, de az az igazság, hogy ennyi kihagyott ziccerrel nem lehet mérkőzést nyerni. Nem tudom, a játékosok feje hol volt, de az biztos, ez volt az utolsó ilyen alkalom.


KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
Kisvárda Master Good SE
Érd-Handball
2018-12-29 18:00 | Kisvárda, Városi Sportcsarnok
JEGYINFÓ
A mérkőzésig hátralévő idő:
Nap Óra Perc MP
UTOLSÓ MÉRKŐZÉS
28
MTK Budapest
34
Kisvárda Master Good SE
2018-11-14 18:30 | Budapest, Elektromos Sportcsarnok
UTÁNPÓTLÁS HÍREK
Az U14-es csapatunk továbbra is veretlen
​Kisvárdai KC - Csepel DSE​ 29-29 (14-15)
Kisvárdai KC - Kézilabda Sportakadémia Budapest 18-18 (8-7)
Gyermekbajnokság - Kulcsár Anita régió
EREDMÉNYEK, TABELLA
Csapat m gy d v lg kg gk p
1 Győri AUDI ETO KC 9 9 0 0 343 234 109 18
2 FTC-Rail Cargo Hungaria 9 9 0 0 343 234 109 18
3 Érd-Handball 9 6 1 2 277 263 14 13
4 Siófok KC 9 6 0 3 265 213 52 12
5 Ipress Center-Vác 9 6 0 3 262 249 13 12
6 Alba Fehérvár KC 7 5 1 3 247 236 11 11
7 Kisvárda Master Good SE 8 4 2 2 206 192 14 10
8 DVSC SCHAEFFLER 9 4 1 4 246 254 -8 9
9 Dunaújvárosi Kohász KA 8 3 0 5 204 210 -6 6
10 MTK Budapest 10 2 1 7 257 288 -31 5
11 Mosonmagyaróvári Kézilabda Club 8 2 0 6 176 217 -41 4
12 Moyra-Budaörs Handball 9 1 1 7 241 297 -56 3
13 Békéscsaba ENKSE 10 1 1 8 256 341 -75 3
14 Eszterházy KESC 10 1 0 9 215 308 -75 2
EREDMÉNYEK
UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK
JÁTÉKOSOK
NÉV
Elena Avdekova
SZÜLETÉSI IDŐ
1989.01.07
POSZT
bal szélső
MEZ
9
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Orosz
NÉV
Tamires Morena
SZÜLETÉSI IDŐ
1994.05.16
POSZT
beálló
MEZ
7
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Brazil
NÉV
Andrea Klikovac
SZÜLETÉSI IDŐ
1991.05.03
POSZT
átlövő
MEZ
15
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Montenegró
NÉV
Radojevic Tamara
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.09.06
POSZT
irányító
MEZ
20
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Szerb
NÉV
Ana Tomkovic
SZÜLETÉSI IDŐ
1996.08.30
POSZT
átlövő
MEZ
14
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Szerb
NÉV
Katona Flóra
SZÜLETÉSI IDŐ
1997.11.15
POSZT
jobbszélső
MEZ
97
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Ana Maria Dragut
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.02.24
POSZT
átlövő
MEZ
90
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Román
NÉV
Aneta Benko
SZÜLETÉSI IDŐ
1985.07.29
POSZT
jobb szélső
MEZ
5
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Horvát
NÉV
Pásztor Bettina
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.12.01
POSZT
kapus
MEZ
12
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Vesna Milanovic Litre
SZÜLETÉSI IDŐ
1986.05.30
POSZT
Beálló
MEZ
23
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Horvát
NÉV
Horváth Dóra
SZÜLETÉSI IDŐ
1993.12.23
POSZT
átlövő
MEZ
13
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Marincsák Nikolett
SZÜLETÉSI IDŐ
1994.09.18
POSZT
irányító, átlövő
MEZ
24
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Weronika Kordowiecka
SZÜLETÉSI IDŐ
1995.09.13
POSZT
kapus
MEZ
16
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Lengyel
NÉV
Maja Mihajlov
SZÜLETÉSI IDŐ
1995.08.19
POSZT
irányító
MEZ
77
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Milosevic Tímea
SZÜLETÉSI IDŐ
1991.06.29
POSZT
bal szélső
MEZ
11
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Orbán Adrienn
SZÜLETÉSI IDŐ
1986.10.01
POSZT
jobbszélső
MEZ
18
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Marianna Rebičová
SZÜLETÉSI IDŐ
1993.08.12
POSZT
átlövő
MEZ
10
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Szlovák
NÉV
Marija Hakunova
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.09.24
POSZT
irányító, bal átlövő
MEZ
36
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Isabel Guialo
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.04.08
POSZT
Irányító
MEZ
22
KLUB(OK)
-
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Angola
TÁMOGATÓINK