facebook google+ twitter youtube rss
2017-11-15 20:14:12

Volt már és lesz is még a Bajnokok Ligájában olyan mérkőzése a Győrnek, amikor több mint három góllal vezetett, illetve vezet majd a szünetben. Márpedig a szerdai szakaszzáró NB I-es női bajnokin a kisvárdaiak a nagyon tisztes, 15–12-es eredménnyel vonultak pihenőre az Audi Arénában.

Az első várdai gólra néggyel feleltek a sérülésből felépült Cornelia Grootot ezen a mérkőzésen bevető győriek, és a vendégek részéről kezdetben csak Marina Dmitrovics találta meg a kapuhoz vezető utat. A várdaiak azonban 8–3-as győri vezetésnél sem estek pánikba, és az első félidő második negyedórájában 9–7-es szakaszt produkáltak, amibe még Triscsuk Krisztina kimaradt hétméterese és a saját térfeléről az üres kapura dobott kapufája is belefért. A várdaiak védekezése is sokat javult azok után, hogy eleinte Eduarda Amorim, majd Yvette Broch fickándozott, és ha a Jekatyerina Dzsukeva által bemutatott bravúrok után néhányszor nem pattan vissza a győriekhez a labda, még szorosabb lehetett volna a félidei állás.

Két győri gólra kettővel felelt a Várda a második félidő elején, majd Amorim duplája között Bódi Bernadett is eredményes volt, így hattal lépett meg az ETO. A hátralévő időben azonban nem tudott többször zsinórban három gólt elérni a Győr, így nem nagyon nőtt az előnye. Bódit, Amorimot és a heteseket biztosan értékesítő Nora Mörköt nehéz volt semlegesíteni, de a vendégek közül Dmitrovics és Vesna Milanovic-Litre is gólerősen játszott. Hét gólról visszakapaszkodott négyre a Várda, majd 29–22 után sem adta még fel a vendégcsapat, a hiányzó Triscsuk-gólokat pedig Tamara Radojevics pótolta. Negyvennégy másodperccel a vége előtt, 30–24-nél időt kért Mátéfi Eszter, és az utolsó fél percben még Samira Rocha valamint a dudaszó pillanatában Dmitrovics is betalált.

A négygólos különbség több mint vállalható, mondhatni, felér egy győzelemmel. De hogy több BL-csapat is beérné ilyen különbségű vereséggel Győrben, az is biztos…

NB I, női: 8. forduló

Győri ETO KC–Kisvárda Master Good SE 30–26 (15–12)

Győr, 2343 néző, v.: Ónodi, Őri.

Győr: Kiss É. – Bódi 6, N. Mörk 10/5, Öftedal, Broch 4, Amorim 6, Görbicz 1. Csere: Grimsbö (kapus), Groot 2, Puhalák 1, Fodor Cs., Varga E. Edző: Ambros Martín.

Kisvárda: Dzsukeva – Orbán A. 1, Hakunova, Szabó V. 1, Triscsuk 3, Radojevics 4/1, Rocha 4. Csere: Balog J. (kapus), Dmitrovics 8/1, Milanovic-Litre 5, Mihovics, Umanec. Szakmai igazgató: Mátéfi Eszter.

Az eredmény alakulása, 4. perc: 0–1, 12.: 4–1, 16.: 8–3, 20.: 8–6, 25.: 12–9, 28.: 13–11, 35.: 17–14, 38.: 20–14, 43.: 21–17, 53.: 26–21, 59.: 29–24.

Kiállítások: 2, illetve 4 perc. Hétméteresek: 6/5, illetve 4/2.

Mesterszemmel

Ambros Martín: – Elismerés illeti az ellenfelet, mert remekül játszott, és sok problémát okozott nekünk. Számunkra ez a meccs a megszerezhető két pontról szólt, és azt elértük.

Mátéfi Eszter: – Elégedett lehetek, mert csapatom nagyon tisztességgel helytállt, és voltak időszakok, amikor fel tudtuk vennünk a versenyt a Győrrel. Nem gázoltak át rajtunk.


KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
Kisvárda Master Good SE
Szombathelyi Női Kézilabda
2019-09-01 18:00 | Kisvárda, Városi Sportcsarnok
JEGYINFÓ
A mérkőzésig hátralévő idő:
Nap Óra Perc MP
UTOLSÓ MÉRKŐZÉS
26
Kisvárda Master Good SE
24
MTK Budapest
2019-07-09 11:09 | Kisvárda, Városi Sportcsarnok
UTÁNPÓTLÁS HÍREK
Mindkét utánpótlás csapatunk győzni tudott
2018 december 27.-én három napos utánpótlás torna vette kezdetét Kisvárdán
Az U14-es csapatunk továbbra is veretlen
​Kisvárdai KC - Csepel DSE​ 29-29 (14-15)
EREDMÉNYEK, TABELLA
Csapat m gy d v lg kg gk p
1 Győri AUDI ETO KC 0 0 0 0 0 0 0 0
2 FTC-Rail Cargo Hungaria 0 0 0 0 0 0 0 0
3 Siófok KC 0 0 0 0 0 0 0 0
4 Érd-Handball 0 0 0 0 0 0 0 0
5 Ipress Center-Vác 0 0 0 0 0 0 0 0
6 DVSC SCHAEFFLER 0 0 0 0 0 0 0 0
7 Alba Fehérvár KC 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Kisvárda Master Good SE 0 0 0 0 0 0 0 0
9 Dunaújvárosi Kohász KA 0 0 0 0 0 0 0 0
10 Mosonmagyaróvári Kézilabda Club 0 0 0 0 0 0 0 0
11 MTK Budapest 0 0 0 0 0 0 0 0
12 Békéscsaba ENKSE 0 0 0 0 0 0 0 0
13 Szombathelyi Kézilabda Klub 0 0 0 0 0 0 0 0
14 Szent István Sportegyesület 0 0 0 0 0 0 0 0
EREDMÉNYEK
UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK
JÁTÉKOSOK
NÉV
Bárány Krisztina
SZÜLETÉSI IDŐ
1994.01.24
POSZT
balátlövő
MEZ
10
MAGASSÁG
190 cm
SÚLY
84 kg
KLUB(OK)
Veszprém, DVSC, Szeged KKSE, Hypo
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Samira Rocha
SZÜLETÉSI IDŐ
1989.01.26
POSZT
balszélső
MEZ
4
KLUB(OK)
Hypo, Zvezda, OGC Nice
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Brazil
NÉV
Tena Petika
SZÜLETÉSI IDŐ
2000.06.16
POSZT
balátlövő
MEZ
5
KLUB(OK)
HC Podravka
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Horvát
NÉV
Radojevic Tamara
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.09.06
POSZT
irányító
MEZ
20
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar/Szerb
NÉV
Udvardi Laura
SZÜLETÉSI IDŐ
1997.07.17
POSZT
jobbszélső
MEZ
7
KLUB(OK)
DKKA, Mohácsi TE, Szombathelyi KKA
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Dombi Luca
SZÜLETÉSI IDŐ
1995.11.17
POSZT
beálló
MEZ
13
KLUB(OK)
Békéscsaba, Mosonmagyaróvár, DKKA
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Kondášová Isabel
SZÜLETÉSI IDŐ
1997.07.14
POSZT
kapus
MEZ
16
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Pásztor Bettina
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.12.01
POSZT
kapus
MEZ
12
KLUB(OK)
Győri Audi ETO, Veszprém Barabás KC, DVSC-TVP
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Vesna Milanovic Litre
SZÜLETÉSI IDŐ
1986.05.30
POSZT
Beálló
MEZ
23
KLUB(OK)
Lokomotiva Zagreb, RK Podravka, Győri Audi ETO KC, RK Krim
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Horvát
NÉV
Siska Pálma
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.09.16
POSZT
átlövő
MEZ
24
KLUB(OK)
DVSC-TVP, Kecskemét
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Lajtos Nóra
SZÜLETÉSI IDŐ
1985.09.21
POSZT
kapus
MEZ
74
KLUB(OK)
DVSC-TVP, MTK-Budapest
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Veronika Habankova
SZÜLETÉSI IDŐ
1995.07.26
POSZT
jobbátlövő
MEZ
26
KLUB(OK)
IUVENTA Michalovce
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Szlovák
NÉV
Milosevic Tímea
SZÜLETÉSI IDŐ
1991.06.29
POSZT
bal szélső
MEZ
11
KLUB(OK)
ZRK Izvor Bukovicka Banja
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Orbán Adrienn
SZÜLETÉSI IDŐ
1986.10.01
POSZT
jobbszélső
MEZ
18
KLUB(OK)
Győri Audi ETO, Győrújbarát KSC, Komáromi AC, Váci NKSE
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Dajka Bettina
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.10.02
POSZT
irányító
MEZ
6
KLUB(OK)
Ferencvárosi TC, Siófok KC, Mosonmagyaróvár, Békéscsaba, Szeged KKSE, Kecskeméti NKSE
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
TÁMOGATÓINK