facebook
2018-02-24 04:32:05

A péntek esti NB I-es bajnokinak jó előjelekkel feszültek neki a hazaiak, hiszen előzőleg zsinórban négyszer nyertek, ráadásul az Albát szeptemberben idegenben is legyőztük (24–23).

Ahhoz a sikerhez tehát nem kellett sok szerzett gól, de attól azért több, ahogy az első negyedóra végén időarányosan álltunk. A 18. percben született meg a csapatunk negyedik, egyben második akciógólja, a harminc perc alatt elért hat találat (abból három hetesből) a régi idők kézilabdáját idézte.

Az első félidőben akadozott a támadójáték, Triscsuk Krisztinát teljesen kivették a játékból a fehérváriak, akik áthatolhatatlan védőfalat vontak a hazaiak elé. Még szerencse, hogy a védekezés úgy ahogy működött, így nem ledolgozhatatlan hátránnyal kezdtük a második félidőt.

De bizakodásra sokkal inkább az adott okot, ahogy kezdte a második félidőt az együttesünk. Triscsuk jóvoltából feltámadt a csapat támadásban, kevesebb, mint nyolc perc alatt megduplázta első félidőbeli találatai számát, és újabb négy perc múlva sikerült ledolgozni a négygólos hátrányt. Végre Vesna Milanovic-Litre beállósból, Orbán Adrienn pedig szélről is betalált, Samira Rocha pedig üres kapus gólt szerzett. 3–2 után 15–14-re vezetett újra a Várda, amely már nem adta ki a kezéből a vezetést, eleinte még egyenlítgetett a brazil világbajnoka, Alexandra do Nascimento heteseivel a vendégcsapat, de amikor Orbán Adrienn ziccerből középre passzolt labdáját Milanovic-Litre bezsákolta, és először vezetett kettővel a Várda, eldőlt a meccs. A második félidei látványos feltámadással így megszületett zsinórban az ötödik győzelem.

NB I, női: 15. forduló

Kisvárda Master Good SE–Alba Fehérvár KC 19–17 (6–10)

Kisvárda, 1100 néző, v.: Hargitai, Markó.

Kisvárda: Triffa – Orbán A. 2, Hakunova 2, Radojevics 5/4, Milanovic-Litre 2, Triscsuk 5, Rocha 1. Csere: Balog J. (kapus), Dmitrovics 2, Szabó V. Edző: Vlatko Djonovics.

Fehérvár: Herr O. – Lavko 3, Nascimento 6/5, Zsilinszkajtye, Boldizsár, Mendy 2, Pelczéder 1. Csere: Mistina (kapus), Mayer 2, Gorsenyina 2, Májer 1, Hudra. Edző: Deli Rita.

Az eredmény alakulása, 9. perc: 3–2, 17.: 3–7, 28.: 6–10, 38.: 12–12, 42.: 13–14, 47.: 15–14, 52.: 16–16, 54.: 18–16.

Kiállítások: 6, illetve 16 perc. Hétméteresek: 5/4, illetve 5/5.

Mesterszemmel

Vlatko Djonovics: – Az első félidőben nagyon rosszul játszottunk, alig találtuk el a kaput. A szünet utáni teljesítményünk száz százalékkal feljavult, ennek köszönhető a győzelmünk.

Deli Rita: – Két teljesen felemás félidőt produkáltunk. Míg az elsőben mindenben egy lépéssel a Kisvárda előtt jártunk, addig szünet után számomra érthetetlen módon megnyitottuk a falat. A fegyelmezetlenségünk miatt kaptunk ki.


TÁMOGATÓINK