Miután decemberben részt vett az ifjúsági leány kézilabda-válogatott győri összetartásán, márciusban ismét meghívót kapott Karácsony Sára, serdülő játékosunk ezúttal Lakitelekre volt hivatalos a múlt héten.
– Titokban reménykedtem benne, hogy ismét ott lehetek a legjobbak között, nagyon örültem, amikor megérkezett a meghívó – mondta Sári, akit szülei vittek el a Bács-Kiskun vármegyei nagyközségbe. – Bő keretet hívott össze Kun Attila szövetségi edző, huszonöten voltunk. Hétfőn és kedden kettő, szerda délelőtt egy edzésünk volt, délután pedig pihenő. Aztán csütörtökön és pénteken következtek a németek elleni mérkőzések. Mivel sokan voltunk, ketté osztotta csapatot a kapitány, én a pénteki keretbe kerültem be – magyarázta serdülő csapatunk gólfelelőse.
Sári az utolsó negyedórában lépett pályára és az ő találatával alakult ki a négygólos magyar győzelem (34–30).
Sűrű program vár nyáron erre a korosztályra, hiszen részt vesz a júliusi EYOF-on (európai ifjúsági olimpiai fesztivál) Észak-Macedóniában, rá pár nappal pedig kezdődik az ifjúsági Európa-bajnokság Montenegróban. Éppen ezért továbbra is bő kerettel számol Kun Attila. A szövetség tervei szerint a két eseményre két azonos erősségű kerettel nevez a magyar válogatott. Reményeink szerint valamelyik Karácsony Sárával a soraiban.